Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)

189 K. Ferencznek törvényszéki orvossal való megvizsgáltatása és hozzátartozóinak kihallgattatása végett a kir. tábla 1889. évi decz. 9-én 45868. sz. a. hozott végzésével feloldotta és ez irányban pótvizsgálatot rendelt; tekintve, hogy a vizsgálat pótlása miatti feloldás szükségszerű következményét képezi: hogy a pótolandó, tehát hiányosnak talált adatok és bizonyítékok alapján hozott bírósági határozatokat ipso facto hatályon kívül helyezi ; tekintve, hogy az imént kiemelt tétel szerint nemcsak az íté­let, hanem a hiányos adatok alapján hozott vádhatározat is ha­tályon kívül helyeztetik, annál is inkább, mert megtörténhetik, hogy a pótlás által, illetőleg a pótló vizsgálat folyama alatt más bűncselekmény, vagy a vád tárgyát képezetten felül még egy vagy több büntetendő cselekmény elkövetésének alapos gyanúja merül fel vádlott ellen; sőt esetleg vádlott az előző hiányos vizsgálat alatt felhozott minden gyanútól tisztázhatja magát, ugy, hogy az előbbi vád alá helyezés helyett megszüntető határozat hozatala válik szükségessé; tekintve, hogy a pótvizsgálat eszközlése után sérült K. Ferencz időközben, vagyis 1890. évi márcz. 10-én meghalt; tekintve, hogy a teljesített pótvizsgálat eredménye szerint is jelen bűnvádi ügyben a tényállás tényleg lényegesen meg­változott ; tekintve, hogy ennélfogva vádlott ellen a kir. ügyésznek 1890. évi márcz. 25-én 1519. sz. alatt tett vádinditványához ké­pest uj vádhatározat hozandó lett volna ; tekintve, hogy a kir. ügyésznek ezt az indítványát a kir. tör­vényszék 1890. évi márcz. 30-án 1077. sz. a. hozott végzésével mellőzte és a nélkül, hogy vádlott ellen vádhatározatot hozott volna, 1890. évi ápril 14-ik napjára folytatólagos végtárgyalást tűzött ki s arra csakis vádlott elővezettetését rendelte el, mig ellenben az ügyre vonatkozólag kihallgatott tanukat meg sem idéztette s igy ez a végtárgyalás csupán vádlottal tartatott meg: tekintve, hogy ezen eljárás merőben szabályellenes s mint ilyen semmis, birói Ítéletnek biztos alapjául nem szolgálhat: mindkét alsóbbfoku bíróság ítélete hivatalból megsemmisít­tetik, s az eljáró kir. törvényszék utasittatik, hogy vádlott ellen

Next

/
Thumbnails
Contents