Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
i«5 dést. Végül, ha áll azon felperesi állítás, hogy azon szóbeli megállapodás is létrejött a felek között, mely szerint alperesek a kavicsszállitást mindaddig meg nem kezdhetik, mig a vasúttársaság kavicsot nem szállít: ez esetben szintén fenáll a szerződés, melyet felperesnek egyoldalúan megszüntetni jogában nem áll. Ezek folytán a keresetnek hely adható nem volt. (1889. évi április 16. -1280. sz. a.) A marosvásárhelyi kir. ítélő tábla: Az első biróság Ítélete megváltoztatik, s alperesek köteleztetnek a kereseti töke megfizetésére. Indokok: Alpereseket a 200 frt munkabérelőleg visszafizetésére azért kellett elmarasztalni, mert felperes azon összeget a szerződés szerint oly feltétellel előlegezte, hogy az az alperesek által kiérdemelt munkabérből levonassék, s e szerint az osztr. p. tkv 908. §. szerinti foglalót nem képezvén, s a szerződési munka teljesítésére a szerződési idő lejárta miatt alperesek most már kötelezhetők nem lévén, a munkabérelőleg megtartására alpereseknek joguk nincs, s ezt az alapon sem tehetik, hogy ők a fuvarozásnak teljesítésére a kikötött időben készen állottak. Ez utolsó alapon nem az előleg visszatartására, hanem az osztr. p. tkv 1155. §. intézkedéseiből kiindulva csak kártérítésre lehet joguk, mely iránt viszontkeresetet nem indítván, a 200 frt előlegnek visszafizetésére az osztr. p. tkv 1435. §. alapján alpereseket elmarasztalni kellett. (1889 október 3. 5356. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete helybenhagyatik. Indokok : A per adataiból s főleg a fuvarozási szerződésből és az alperesek által 2'/. alatt bemutatott levél tartalmából az tűnt ki, hogy az alperesek által felvállalt kavics-halmok az állam által a k. v. vasúti állomáshoz szállítandó kavicsból lettek volna fuvarozandók, hogy pedig az állam a kavicsot ez év október hava második felében kezdette szállítani, az alperesek által 2V. a. becsatolt levél tartalma igazolja, tekintve továbbá, hogy a fuvarozási szerződés 2. pontja alpereseket ugyan kötelezi, hogy a felvállalt kavicshalmok kihordását felperes felhívására azonnal megkezdjék és 1888. évi október 10-ig a lehetőségig bevégezzék, de az érintett szerződés arra nézve, hogy felperes a fuvarozásra való felhívást alperesekhez mikor köteles intézni? vagy hogy alpereseknek fuvaro-