Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVII. kötet (Budapest, 1891)
n8 csak a következő nap, kedden este jött haza. Hazaérkezése után kevéssel megérkezett a torból neje és anyósa (vádlott) is, s ez alkalommal újra heves szóváltás támadt, a mely vádlottnak nem valószínűsített állítása szerint egész a tettlegességig ment. Vádlott és leánya az ütlegekre a szobából kiszaladtak, s hogy a további ütlegeléstől és az esetleges üldöztetéstől meneküljenek, egy az udvaron lévő pajtába rejtőztek el. Itten S. Sándorné lefeküdt és elaludt. Vádlott azonban, ki ébren volt, egy jó idő múlva, mely saját meghatározása szerint W2—z órányi lehetett, a pajtából kijött és még a veszekedés tartama alatt ujabbi rejtekhelyéről a kád alól magához vett és a csizma szárában tartott pisztolyt elővéve, annak kakasát még a pitvarban felhúzta, belépett a szobába, hol a néhai ágyán részegen öntudatlanul feküdt, és az ágy fejéhez állott, a hol a tüz gyenge «pilláncsolásánál» a néhai ingét fehérleni látta, oda tartotta a pisztolyt egy arasznyira, s elsütötte. Azután a pisztolyt ellökve magától, kiszaladt a szobából s visszament a pajtába, hol még alvó leányát felköltötte azon hirrel, hogy lövést hallott a házban s valószínűleg a férje lőtte meg magát, s aztán, miután a szobába bemenni nem mertek, a szomszédokat hivták segélyül, mindenütt az öngyilkosság hirét terjesztve, a kik azután a lövés lángjától meggyuladt ágybélieket és pokróczokat eloltották. A falu elöljárója azután a halottat érintetlenül hagyva, az ajtót lepecsételte. A vizsgálat adatai igazolják, hogy a néhai egy békés, csendes józan életű munkás ember volt; daczára ennek, közte és anyósa között gyakran fordultak elő szóváltások, különösen régebbi időben. Egy alkalommal, a tényt megelőzőleg négy évvel, néhai vádlottat a mint az a padláshoz támasztott feljáró létrán állott, arról lerántotta, a midőn nyelvét és fejét meg is sértette. Ezen ügy a járásbíróság elé is került, ezt azonban mint a többi jelentéktelen szóváltásokról tanúskodó panaszait is, vádlott visszavonta. Az ujabbi időben is. és épen vádlott K. Mihályné feladása szerint közte és néhai között rosz viszony volt, s panaszolja, hogy a néhai öt többször megverte, miért is vádlott és néhai jó viszonyban nem éltek; néhai panaszolta is a testvéröcscsének, hogy a feleségével még csak ki tudna jönni, de az anvósa miatt nem lehet csendesen élni. Vádlott már a folyó évi