Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

140 gálát alkalmával csak kettőre hivatkozott, s ezek egyike a vizs­gálatkor csak annyit bizonyitott, hogy vádlott 6 zsák búzát a raktárba vitt, de nem tudja, kinek adta át vádlott a búzát, s a napot sem tudja megjelölni, melyen ez történt volna, mig a másik tanú P. Vikentie a vizsgálatkor bizonyította ugyan, hogy 1888. évi augusztus iq-én vitt be vádlott a raktárba 6 zsák bú­zát, de ezen tanúnak szavahihetőségére elég világot vet az, hogy azt mondja miszerint Gy.-től kapta vádlott a czédulát, mig vád­lott azt mondja, hogy azt magától A.-tói kapta. Ezek alapján vádlottat a Btk. 401. és 402. §-ai értelmében magánokirathami­sitás vétségében bűnösnek kimondani és megbüntetni annál is inkább kellett, mert az erkölcsi bizonylatban ő roszhiszemü egyén­nek mondatik és igy róla a terhére rótt vétség elkövetését fel lehet tenni. (1889 ápril 15-én 5428. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla a semmiségi panaszt elveti; az elsö­biróság ítéletét megváltoztatja, s vádlottat a vád terhe alól felmenti. Indokolás : Az ügy érdemére vonatkozó kérdésben a semmiségi panasz helytelenül alkalmaztatott. A vétjegyen foglalt aláírás Gy. Jócza aláírásával nem egyez. Az is gyanús, hogy vádlott a vétjegy hamisítása miatt kérdőre vonatván, nem tudta megmutatni a kocsi­ját, melyen állítólag a búzát szállította, hanem, mint maga mondja, azzal veje elmenekült. Mindazonáltal nincsen kizárva annak lehe­tősége, hogy a vétjegy a gabonavásárlások alkalmával szokásos módon biztos alap és támpont nélkül lett kiállítva. Magából a kézírás elütő voltából azt sem lehet minden kételyt kizáró módon megállapítani, hogy a vétjegy csakugyan hamis. De ha bizonyítva lenne is a hamisítás ténye, Gy. Jócza egyedül álló vallomása nem zárja ki vádlott azon védelmét, hogy ő hat zsák búzát a panaszos raktárába átadott. Sőt a mi fő, azt a tényt, hogy a hamis vétjegyet fizetés végett csakugyan a vádlott mutatta be, egyedül a panaszos állítja, de más adattal bizonyítva nincsen. Az e miatt támadt kétely miatt tehát felmentőleg kellett hatá­rozni. (1889 október 19-én 16,314 sz. a.) A m. kir. Curia: Tekintettel panaszos raktárnoka Gy. Jócza eskü alatti vallomására, mely szerint ő a kérdéses napon oly mennyiségű gabonát, mint a miről a hamisított vételi czédula szólt, egyáltalában át nem vett; tekintettel arra, hogy vádlott

Next

/
Thumbnails
Contents