Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

i4i ennek ellenében nem igazolta, hogy ő azt a gabonát a raktárba beszolgáltatta, sőt a gabonát állítólag szállított kocsija sem volt a városban feltalálható, felhívott tanuja pedig P. Vikentie a panaszosnál vádlott társaságában szintén hamis vételi czédulával jelentkezett. Tekintve, hogy a bűnjelként beszerzett czédulának hamis volta az elsöbirósági Ítéletben felhozott adatok szerint minden kétségen felül áll, és tekintve, hogy vádlott tetten ére­tett, a mint ama hamisított czédulát panaszosnál kifizetés végett felmutatta és igy tény, hogy ö hamis okiratot használt, hogy panaszosnak vagyoni kárt okozzon; mindezeknélfogva a kir. tábla ítéletének megváltoztatásával a kir. törvényszék ítélete ezen, s az abban felhozott indokokból helybenhagyatik. 44­A magánlaksértés fogalommeghatározásához. — A ki az átjárásnak a jogosított általi megtiltása után is átjár, magán­laksértést követ el. — Precarium visszavonása. — Bizo­nyítási kérdések lopás esetében. (1890 május 10. 86. sz. a.) A zombori kir. törvényszék lopás és magánlak megsérté­sének büntette miatt vádolt R. Nóvák, továbbá lopás és idegen ingatlan vagyon jogtalan megrongálásának vétsége miatt vádolt R. Sándor elleni bűnügyben itélt: Vádlott R. Nóvák bűnös a Btk. 332. §-ába ütköző s ugyan­azon §. szerint büntetendő magánlaksértés vétségében s ezért 8 napi fogházra s 10 frt pénzbüntetésre Ítéltetik. Ellenben neve­zett I. r. vádlott, továbbá R. Sándor a lopás büntette, utóbbi a Btk. 421. §-ába ütköző idegen ingatlan rongálásának vétsége miatt ellene emelt vád alól felmentetik. Indokok: I. r. vádlott önbeismerésével törvényszerűen be­bizonyíttatott azon panaszbeli állítás, hogy vádlott M. Lázár udvarán, ennek ismételt tiltakozása ellenére jogtalanul keresztül jár. Vádlott ezen cselekménye a Btk. 332. §-ába ütköző magán­lak megsértésének vétségét képezvén, őt az idézett §. alapján a kiszabott fogház- és pénzbüntetésre elitélni kellett. A büntetés kimérésénél súlyosító körülmény nem találtatván, enyhítőnek

Next

/
Thumbnails
Contents