Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

io8 lése nem szükséges: ennélfogva az elsöbiróságnak ítéletét meg­változtatni s a pert érdemileg elbirálandónak kimondani kellett. A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete megváltoztatik, s az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben. Indokok; Felperes keresetében önmaga állítja, de az A. és B. alatt csatolt marasztaló ítélet, illetve végrehajtási végzésből is nyilván kitűnik, hogy ama 500 frttal, melynek kielégithetése végett felperes az a.-i 89. sz. tjkönyvben foglalt s még mindég az örökhagyó K. János nevén álló ingatlant a jelen perbeli al­peresek nevére tulajdonjogilag bekebeleztetni kéri, a nevezett K. János örökhagyó volt az adós, s alperesek az 500 frt meg­fizetésében csupán ugy mint az adós örökösei lettek marasztalva, s ellenök a végrehajtás is ekként rendeltetett el. Kétségtelen tehát, hogy a telekkönyvi hatóságnak amaz intézkedése, mely szerint a per bíróságának 580. sz. végrehajtást rendelő megkere­sése alapján a C. a. csatolt végzéssel a végrehajtási zálogjogot az a.-i 89. sz. tjkvben alperesek ellen a telekkönyvi rendtartás 74. §-ában foglalt korlátozással vagyis akként kebelezte be, mintha a kérdéses 500 frttal maguk az örökösök lettek volna adósok, nyilván tévedésen alapszik; következésképen ezen zálog­jogi bejegyzés a telekkönyvi rendeletnek nem 74., hanem 72. §-a alá esik. Minthogy pedig az 1881 : LX. tcz. 138. §-a, melyre felperes keresetét alapítja, csakis a telekkönyvi rendtartás 74. §-a alapján nyert feltételes zálogjog esetében jogosítja fel a hitelezőt arra, hogy a hagyaték tárgyát képező ingatlanoknak az adós örökösök nevére történendő bekeblezése végett a szükséges lépé­seket megtehesse, ezen eset azonban a fentebbiek szerint jelen­leg fen nem forog, de a hagyatéki ingatlan átíratására egyáltalán szükség sincs, a mennyiben felperesnek mint hitelezőnek jogá­ban áll a jelzett téves telekkönyvi bejegyzést a telekkönyvi rts. 108. §-a alapján kiigazittatni, s ennek megtörténte után az 1881 : LX. tcz. 144. §-a értelmében a végrehajtási zálogjoggal terhelt ingatlannak elárvereztetését alperesek, mint az adós nyüván­könyvi tulajdonos K. Jánosnak az A. alatti ítéletben megneve­zett örökösei ellen kérelmezni: a másodbiróság ítéletének meg­változtatásával az elsőbiróság ítéletét kellett a kereset főtárgyára nézve az itt felhozott indokokból helybenhagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents