Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)

102 esetben, ha az különben büntettet vagy vétséget, valamint abban az esetben is, ha az kihágást involválna magában és pedig utóbbi esetben a Kbtk. 12. §-a szerint a Btk. 1. §-ának második bekez­dése alá esik, ezen törvényhely szerint pedig büntetendő cse­lekmény miatt senki sem büntethető más büntetéssel, mint a melyet elkövetése előtt a törvény megállapított. Annálfogva tekintve azt, hogy előre megállapítottnak csak azt a büntetést vehetni, mely neme és mértéke szerint határozott; tekintve azt, hogy a Btk. 1. §-ának második bekezdése azt meg épen kizárja, hogy valamely rendelkezés megszegésének büntetése nem és mérték tekintetében analógia utján állapíttassák meg; tekintve azt, hogy a Btk. 1. §-a rendelkezésének eddig szemügyre vett folyományai következtében oly cselekményt vagy mulasztást, melyre tüzetesen megállapított büntetés kiszabva nincs, bűnvádi uton büntetéssel illetni nem szabad, illetve bűnvádi uton büntetendő cselekménynek, illetve mulasztásnak nem tekinthetni. Ez okból vádlottat az 1848: XVIII. tcz. 39. és 40. §-ai rendelkezésének megszegése miatt ellene emelt vád alól bűnvádi uton büntetendő cselekmény hiányából felmenteni kellett. (1889. évi július 23-án 1900. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla a kir. törvényszék ítéletét rész­ben megváltoztatja, vádlottat az 1848: XVIII. tcz. 37. és 38. §-aiba ütköző vétség, különösen pedig a műszerek elkobzásának terhe alól felmenti; vádlottat csupán az 1848: XVIII. tcz. 41. §-ába ütköző kihágásban mondja ki vétkesnek, s ezért 20 frt pénzbün­tetésre itéli. Indokok: Az 1848: XVIII. tcz. 38. §-ába ütköző vétséget követi el, ki titkolt nyomdát bir. Minthogy pedig vádlott nem tartott titkolt nyomdát, hanem csak nyilvánosan köztudomás sze­rint gyakorolta iparát, hatóságok részére dolgozott, sőt utólag az engedélyt is kinyerte, csupán a szabályszerű bejelentés elmulasz­tása alapján terhére az idézett tcz.-ben meghatározott vétséget megállapítani nem lehetett. Egyebekben elfogadta a kir. tábla a kir. törvényszék Ítéletében felhozott indokokat. (1889 deczember hó 23-án 35,861. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbirósági Ítélet megváltoztatá­sával vádlott az 1848: XVIII. tcz. 39. és 40. §-ába ütköző ki-

Next

/
Thumbnails
Contents