Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXVI. kötet (Budapest, 1890)
9p ellenkezője tűnik ki és igy az elsőbbségi kötvények beváltására irányzott jelen kereset idő előtti, felperest idő előtt indított keresetével elutasítani kellett.) (i889 jun. 4-én 7381. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbiróság Ítélete megváltoztatik és az elsőbiróság ítélete hagyatik helyben. Indokok: A kereseti követelés ellen első sorban felhozott érdemleges kifogás a másodbiróság által is helyes indokok alapján mellőztetvén, az alperesi részről másodsorban felhozott idő elöttiségi kifogás sem ismerhető el alaposnak. Mert alperes azzal a kifogással, hogy a kereseti követelés alapját képező elsőbbségi kötvények még ki nem soroltattak, sikeresen csak az esetben élhetne, ha eme kötvényeknek alapszabályszerü kisorsolása a felszámolás tartama alatt is, ennek végleges befejezéséig foganatosíttatott volna ; minthogy azonban ilyetén kisorsolás a felszámolás óta nem történt, sőt erre nézve a részvénytársaság feloszlását és a felszámolást elhatározó közgyűlés alkalmával, sem az óta intézkedés sem tétetett : ez által a még ki nem sorsolt elsőbbségi kötvényeken alapuló társasági tartozás is lejárttá vált. Ez okból a másodfokú bíróság Ítéletének megváltoztatásával az első fokú bíróság ítélete volt helyben hagyandó. 28. Szándékos emberölés. — Bünpártolási cselekmény fenyegetéssel való kényszerítés folytán. — A bünpártolási dolus kérdése. — A Btk. 378. §-ának analógiája. (1890 április 24-én 3057. sz. a.) A nagy-kikindai kir. törvényszék szándékos emberölés bűntettével vádolt Pr. Antal és társai elleni bűnügyben itélt: I. r. vádlott Pr. Antal a Btk. 279. §-a alá eső és a 281. §-a szerint büntetendő szándékos emberölés bűntettében bűnösnek mondatik ki és ezért vádlott öt évi fegyházra ítéltetik. II. r. vádlott B. O. Éva az ellene emelt s a Btk. 279. §-ába ütköző szándékos emberölés bűntettének vádja alól, III. r. vádlott M. Anna az ellene emelt s a Btk. 374. §-ába ütköző bűnpártolás vétségének vádja alól felmentetik. Indokok : B. Mátyás hullája az A folyó csatornájában talál-