Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
i88 Egyben az itélet jogerőre emelkedése után az összes iratok az alperes ellen fenforogni látszó okmányhamisitás miatt a fenyítő eljárás folyamatba tétele végett a nagy-kikindai kir. ügyészséghez áttétetni rendeltetnek. Indokok: Alperes tagadta ugyan, hogy ö felperesnek 15 métermázsa kukoriczát eladott, hogy annak szállítására magát kötelezte, s hogy arra 60 frtot felvett felperestől, azonban ezt, a felperes által hivatkozott s hit alatt kihallgatott tanuk beigazolták. Minthogy pedig ezen tanuk azt is beigazolták, hogy alperes felperessel hamis név alatt szerződött s a B. a. szerződést hamis név alatt látta el keze keresztvonásával, sőt B. Jakab tanú vallomásából az is kiderül, hogy S. Omer nevét is valószínűleg alperes irta vagy irattá reá a szerződésre: a fenforogni látszó s hivatalból üldözendő magánokirat-hamisítás büntette miatt a fenyítő eljárás megindítása végett is intézkedés volt teendő. Alpeperesnek azon állítása, hogy felperesnek és a tanuknak ismerniök kellett nevét is, mint puszta feltevésen alapuló, felperesnek és a tanuknak határozott nemleges állítása ellenében birói figyelembe nem volt vehető ; azon állítás pedig, hogy az egyik tanú P. Omerrel szemben alperes lakásán oda nyilatkozott volna, hogy alperes nem ugyanazonos személy a szerződést aláiró M. Markóval csak tanú ellen folyamatba teendő fenyítő eljárás során érvényesíthető. (1888 szeptember 17-én 3552. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla az elsőbiróság ítéletét az 1881 : LIX. tcz. 39. §-ának 0) pontja alapján hivatalból megsemmisíti, a polgári peres eljárást a perrendtartás 10. §-a értelmében felfüggeszti és az ügyiratokat a fenforogni látszó bűnös cselekmény elbírálása végett az illetékes büntető bírósághoz áttétetni rendeli. Indokok : Felperes a tárgyalás során azon az alapon kérte alperest a kereset értelmében marasztalni, mert alperes magát M. Milosnak adván ki, felperest tévedésbe ejtette s vele az emiitett álnév alatt vételi ügyletet kötött, 60 frt vételárt felvett s egyúttal magánokirat-hamisítás bűntettét követte el az által, hogy az ügyletről készített B. a. szerződést M. Milos név alatt keresztvonással ellátta és azon jótállói minőségben P. Omer névaláírását is meghamisította. Felperes tehát követelését oly ügyletre alapítja, melynek eldöntése alperes által elkövetett csalás és