Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
189 magánokirat-hamisítás, tehát a büntető törvények által tiltott cselekmények előzetes bebizonyitásától függ. Minthogy pedig az ilyen jogügy a perrendtartás 9. §-a szerint addig folyamatba sem tehető, mig a büntetőbíróság jogérvényesen nem határozott, a mennyiben pedig a büntetendő cselekmény jelenségeiről a polgári bíróság csak a per folyama alatt szerzett tudomást, a perrendtartás 10. §-a szerint a polgári eljárást felfüggeszteni s ez iratokat a büntető bírósághoz áttenni tartozik ; az eljáró bíróság ennek elmulasztása által az 1881 : LIX. tcz. 39. §-ának 0) pontjába ütköző lényeges eljárási szabályt mellőzött. (1889 május hó 16-án 7073. sz. a.) A kir. Curia: Tekintve, hogy felperes határozottan azt álHtja, hogy a kereseti ügyletet magával alperessel kötötte meg ; tekintve, hogy az a körülmény, mely szerint alperes a kereseti ügyletről szóló okiratot idegen név alatt, állítólag jogtalanul, állította ki, az abból felmerült peres kérdésnek polgáii uton eldöntését azon oknál fogva akadályozhatja, mivel a kereseti ügylet nem tartozik azon ügyletek közé, melyeknek érvényessége a törvénynél fogva azoknak irásba foglalásához van kötve (K. T. 311. §.); tekintve, hogy ezek szerint jelen per a peres felek között létrejöttnek állított szóbeli szerződés alapján a B. alatti írásbeli szerződés állítólagos hamis voltának előzetes kimondása nélkül is polgári eljárás utján eldönthető : a másodbiróság végzése megváltoztatik, a polgári eljárás felfüggesztésének helye nem találtatik s a kir. ítélő tábla az elsőbírósági ítéletnek érdemleges felülvizsgálatára utasittatik. (1889. október 30-án 1247.) Magánbizonyitvány illet, lelet és véleménynek gondatlanságból tévesen történt kiállítása a Btk. rendelkezéseibe ütköző büntetendő cselekményt nem képez. — Btk. 221. §. (1890 január 24-én 11624. sz. a.) A sátoralja-ujhelyi kir. törvényszék hamis szakértői nyilatkozat által elkövetett, a Btk. 221. §. alá eső vétség miatt vádolt dr. B. Miksa elleni bűnügyben ítélt: