Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)

i77 előzményeivel együtt az 1881 : LIX. tcz. 39. §., illetve a váltó­eljárást szabályozó 2851/81. sz. rendelet 37. §-a alapján megsem­misíti, s a keresetet felperesnek visszaadatni rendeli. Indokok: A keresethez A. a. csatolt váltóban a fizetés ideje, vagyis a váltótörvény 3. §-ának 4-ik pontja szerint megkívánt lényeges kellék hiányzik, a mennyiben az ekkép kifejezett fize­tési idő «keltétől január i-sőig 1888. éve» teljesen határozatlan, mivel abból azt, hogy a váltóösszeg a január i-éig, illetve az időn belül, mely napon fizetendő ? az emiitett törvényhely által megkivánt határozottsággal megállapítani nem lehet. Minthogy az oly váltóból, melynek valamely lényeges kelléke hiányzik, a vt. 6-ik §-a értelmében váltójogi kötelezettség nem származik, s az ily okiratra fektetett kereset a váltóeljárást sza­bályozó igazságügyminiszteri rendelet 4. §-a értelmében hivatal­ból visszautasítandó, a királyi törvényszék az emiitett rendelet 37. §-ába ütköző alaki szabálytalanságot követett el, midőn a lényeges kellék hiányában szenvedő váltó alapján eljárt, ugyan­azért ítéletét az azt megelőzött egész eljárással együtt megsem­misíteni s a váltóbiróság előtti eljárásra nem alkalmas keresetet felperesnek visszaadni kellett. (1889. évi május 14-én hó 8672. szám alatt.) A m. kir. Curia : A másodbiróság ítélete indokainál fogva helybenhagyatik. 66. Ha az engedményezés viszteher mellett történik, az en­gedményező az engedményezett jog érvényesithetése iránt az engedményesnek szavatossággal tartozik. — Magánjogi jogszabály alkalmazása kereskedelmi perben. (1890 január 21-én 1109. sz. a.) A kolozsvár-városi kir. járásbíróság dr. Fischer Lajos ügy­véd által képviselt M. Jakab és K. czég felperesnek, dr. Weisz Miksa ügyvéd által védett G. S. H. czég alperes elleni szerződés teljesítése vagy 1450 frt iránti perében ítélt: A kereseti összegből izo frt s jár. köteles alperes czég meg­fizetni. A szerződés teljesítésére vagylagosan és a többlet kere­seti követelésével felperes elutasittatik. Döntvénytár, uj folyam. XXV. 12

Next

/
Thumbnails
Contents