Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXV. kötet (Budapest, 1890)
102 ez által is kizártnak látszik az, hogy a «M. és S.» czéggel üzleti összeköttetésben álló egyének, e czégnek alperes által történt használata által tévedésbe ejtethettek volna az irányban, hogy a czégnek felperes tagja, s ez által felperes kárt szenvedett volna. (1888 febr. 21-én 7354. sz. a.) A budapesti kir. itélö tábla : Az elsöbiróság Ítéletét abban a részében, mely által felperes keresetének a hírlapi közzététel és 600 frt kártérítés iránt előterjesztett kérelmével elutasittatott, felebbezve nem lévén, érintetlenül hagyja ; alperes által felebbezett egyéb részében ellenben megváltoztatja, felperest az elsöbiróság által megítélt részével is elutasítja. Indokok: Valamely kereskedelmi czég jogosulatlan használata tényálladékának esete csak akkor forog fen, ha bebizonyítható, hogy egyik kereskedő a másiknak czégét vagy a kereskedelmi társaságból kilépett czégtag a megszűnt czég, a jogelőd, illetve a társaság másik tagjának beleegyezése nélkül használja, s ez által a vevő közönséget tévedésbe ejtvén , magának jogtalan előnyt biztosítani s annak arányában a társaságot vagy jogelődét megkárosítania törekszik. Peres felek egyező beismerése szerint • M. és S.» czég alatt Budapesten a d.-utcza 6. sz. házban fenállott társas czéget jelző czégtábla vagy czégfelirat akkor, midőn S Pál az üzletből kilépett és a «M. és S.» czéget a kir. törvényszéknél vezetett czégjegyzékből töröltette, beíestés által létezni megszűnt, és felperes nem állítja, hogy a mondott időponttól az üzletnek M. János által 1887 jul. 7-ik napján történt átvételéig, vagy azután M. János a kitörölt czéget megújította és használta volna. Minthogy pedig a vevőközönség megtévesztése csak az által volt volna lehetséges, ha az elébb «M. és S.» czég alatt ismeretes czégnek az üzleti helyiség homlokzatán volt jelzője a kereskedelmi társaság feloszlása és az üzletnek a helyiséggel és összes felszerelvényeivel M. János tulajdonába történt átadása és átvétele után is kün hagyatott, vagy a S. Pál részéről eszközölt megsemmisítés után megujittatott volna, kétségtelen, hogy az ez alperes által is beismert mulasztás, mely szerint a «M. és S.» felirat az üzleti helyiségnek udvar felőli részénél meg nem semmisittetett, s hogy bent az üzleti helyiségében elhelyezve volt és