Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

193 Indokok: A vizsgálat s a megtartott végtárgyalás során a következő tényállás derittetett ki: B. János V. Pálnak bíróilag elárverezett házát megvevén, miután V. Pál a házból kiköltözni nem akart, s a miatt a szarvasi kir. járásbíróság által magánlak megsértésének vétsége miatt el is ítéltetett, vevő B. János kar­hatalommal vezettetett be a ház birtokába. Ezen alkalommal B. János a háznak kiürítése után azt a saját lakatjával bezárta s onnan eltávozott. Alig távozott el azonban B. János, V. Pál a lakatot lefeszí­tette s ismét visszahurczolkodott a házba. Vádlott V. Pál beismeri, hogy a házból karhatalommal történt kitétele után abba ismét visszaköltözött s mentségére azt hozza fel, hogy miután ö adósa senkinek sem volt, az árverést az ő tulajdoni hányadára nézve jogosnak el nem ismeri. A bíróság vádlottnak fent vázolt s be­ismert cselekvényében nem a Btk. 330. §-ában meghatározott magánlak megsértésének bűntettét, hanem a Btk. 421. §-ában meghatározott idegen ingatlan jogtalan elfoglalásának vétségét látja fenforogni, mert tény az, hogy a mikor vádlott az eladott házba bírói uton történt kivezettetése után visszaköltözött, pana­szos abban még nem lakott, a lakás üres volt, már pedig a magánlaksértés büntette tényálladékának lényeges kritériumát képezi, hogy azon helyiség, melybe a jogtalan vagy erőszakos behatolás történt, a behatolás idején sértettnek lakásul vagy üzlethelyiségül szolgált legyen, a törvény nyilvánvaló intentiója az ezen §-nál, hogy a magánosok békés otthonát megvédje jogtalan támadók, háborgatókkal szemben. Ugyanazért a bíróság vádlott cselekményét a Btk. 421. §-a alá eső idegen ingatlan jogtalan elfoglalása vétségének minősítvén, vádlottat azért, tekintetbe véve mint súlyosító körülményt, hogy hasonló cselekményért már elitéltetett, a kiszabott büntetésssel találta megfenyitendőnek. (1889 május 27-én 1430. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla az elsőbirósági ítélet megvál­toztatásával vádlottat a Btk. 330. §-a alá eső magánlak sértésé­nek bűntettében mondja ki bűnösnek és az említett §. alapján nyolcz havi börtönre ítéli. Indokok : Az a lakház, melybe vádlott saját beismerése sze­rint is 1889 ápril 19-én a lakat feltörésével erőszakos módon Döntvénytár, uj folyam. XXIV.

Next

/
Thumbnails
Contents