Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)
192 ái irányadó, mert annak, hogy felülfoglalás esetén a vonatkozó záradék az alapfoglalási jegyzőkönyvre, a felül foglalás ténye idejének pontos kitétele mellett, az 1881 : LX. tcz. 70. §-a rendelkezéséhez képest rájegyzendö, nem lehet azt az értelmet tulajdonítani, hogy a felülfoglaltató a zálogjogot csak a felülfoglalási záradéknak az alapfoglalási jegyzőkönyvre vezetése által szerzi meg s pedig annál kevésbé, mivel a felülfoglalási záradék rávezetését a felülfoglalásnak meg kell előzni, a záradéknak az alapfoglalási jegyzőkönyvre rávezetése pedig csak azért szükséges, hogy a felülfoglalások magából a további eljárás alapját képező alapfoglalási jegyzőkönyvből kitűnjenek. A fenforgó esetben a végrehajtásról felvett jegyzőkönyv szerint a végrehajtási eljárás felfolyamodó hitelező részére előbb történvén, mintsem F. A. részére a bírósági végrehajtónak kötelessége lett volna a felülfoglalás idejét az alapfoglalási jegyzőkönyvben is pontosan kitüntetni, illetve azt, hogy a felülfoglalás felfolyamodó részére akkor, midőn F. A. nála jelentkezett, már be volt fejezve, a záradékban határozottan kifejezni. Ily körülmények között magában abból, hogy a felülfoglalási záradék az alapfoglalási jegyzőkönyvre egy időben lett rávezetve, tekintettel az 1881: LX. tcz. 87. §-ának rendelkezésére végrehajtatók együttes foglaltatóknak nem tekinthetők. A m. kir. Curia: A másodbiróság végzése indokainál fogva helybenhagyatik. 83. Az elfoglalás által okozott jogsérelem a dolog természeténél fogva a kérdéses ingatlan bitorlásában, tehát a tulajdonos jogtalan és erőszakos kizárásában van megtestesítve. — Btk. 421. §. (1889 szeptember 14. 8751. sz. a.) A b.-gyulai kir. törvényszék magánlak megsértésének büntette miatt vádolt V. Pál elleni bűnügyben itélt: Vádlott a B. János sérelmére elkövetett s a Btk. 421. §-ában meghatározott idegen ingatlan jogtalan elfoglalásának vétségében mondatik ki bűnösnek, s ezért a hivatkozott §. alapján három havi fogházra Ítéltetik.