Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIV. kötet (Budapest, 1890)

8i tése a Btk. 278. §-a alapján, de figyelemmel a Btk. 72., illetve 66. §-ának a bűnsegédre vonatkozó enyhébb intézkedésére, tekin­tetbe véve azt, hogy terhére súlyosító körülmény fel nem hozható, mig enyhítő okul az elsöbiróság ítélete indokolásában felsorolt körülmények szolgálnak, hat évi fegyházban volt meghatározandó, s a Btk. 289. §-a értelmében egyszersmind mellékbüntetés is kimérendő. T. Samuné 1887 augusztus 4 étől vizsgálati fogságban lévén, annak a mai napig önhibáján kívül ily hosszú időre terjedő tar­tama által fegyházbüntetéséből a bperrendt. 313. és a Btk. 94. §-a alapján a fegyház súlyosságához arányosítva 8 hónap kitöltöttnek kimondandó volt. (1888 július 2-án 3716. sz. a) A kir. Curia: A marosvásárhelyi kir. itélő tábla ítélete azzal a meghatározással, hogy T. Samuné vádlott büntetése a jelen ítélet hozatala napjától számítandó, abból azonban vád­lottnak vizsgálati fogsága által egy év már kitöltöttnek vétetik ; egyebekben a nevezett vádlottat illetőleg vonatkozó indokainál fogva helyben-, T. Jánosné vádlottat illetőleg pedig érintetlenül hagyatik. 35­A sommás visszahelyezési kereset nem lakás tartozéka, hanem önálló istálló iránt indíttatván, a sommás és nem a bagatellbiróság elé tartozik. — 1&77: XXII. tcz. 11. §. 9. pont. (1889 augusztus 15. 5662. sz. a.) A lőcsei kir. járásbíróság dr. Nagy Árpád ügyvéd által képviselt Schw. János és Schw. Mihály felpereseknek, Sch. György alperes elleni istálló birtokába való visszahelyezés iránti perében érdemben ítélt: . . . (1889 márczius 30-án 379. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Tekintettel arra, hogy a per tárgyát egy istállónak, tehát lakás tartozmányának birtoklása képezi, és tekintve, hogy az 1877: XXII. tcz. 11. §. 9. pontja értelmében, valamint az 1881 : LIX. tcz. 13. §. szerint a hason tárgyú perek nem a sommás eljárás, hanem a kisebb polgári peres ügyekben követendő eljárás alá tartoznak, nyilvánvaló, hogy a kir. járásbíróság az 1881: LIX. 39. §. cj pontjába ütköző sza­Döritvénytár, uj folyam. XXIV. ,

Next

/
Thumbnails
Contents