Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXIII. kötet (Budapest, 1889)

IOO és alperes tizenöt nap alatt és különbeni végrehajtás terhe mel­lett, de csak az esetben köteles 600 frt tökét, ennek 1886. évi október 17-től mint a kereset indítása napjától számítandó 6°/0 kamatját, és 60 frt per- és felebbezési költséget felperesnek meg­fizetni, ha felperes leteszi a föesküt arra: «hogy néhai gróf B. Camillo 1864. évben magát arra kötelezte, hogy felperes részére élte fogytáig évi 200 frtot kifizet.» Indokok: Annak bizonyítására, hogy felperes mint szolgálat­tevő és néhai gr. B. Camillo mint szolgálatadó közt 1864. évben olv szóbeli szerződés jött létre, hogy a szolgálatadó a felperes­nek élte fogytáig évi 200 frt járandóság fizetését kötelezte, fel­peres a B., C. és D. a. leveleket mellékelte, és alperest a tagadó foesküvel megkínálta, mit azonban alperes visszakínált, és miután a csatolt levelek felperes állítását csak támogatják, a szerződés létrejöttének bizonyítását az odaitélt főeskü letételétől kellett függővé tenni Ezen főeskü letéteL esetére pedig alperest azért kellett a kereset értelmében elmarasztalni, mert a nyugdíj természetével bíró kikötmény kötelezése csak a szolgálati szerződés folyományát illetve folytatását képezvén, és a kötelezett járandóság csak a már előbb tényleg teljesített szolgálatnak kiérdemelt díjazása lévén, ily­nemű szerződések az ajándékozási szerződések közé nem soroz hatók, és igy alperesnek az ajándékozásra alapított kifogásai figyelembe nem vehetők, és mert alperes azt, hogy a keresetileg követelt összegeket kifizette, nem is állította, azt pedig nem tagadta, hogy atyjának örököse. A főeskü le nem tétele esetére felperes el volt utasítandó, mert ez esetben a kereset alapja bebizonyitottnak nem tekinthető. 45­Társas viszony vagy szolgálati ? (*88q márczius iq. 188. sz. a.) A budapesti kir. kereskedelmi és váltótszék dr. Szerényi Simon ügyvéd által képviselt S. B. czég felperesnek, dr. Rexa Pál ügyvéd által képviselt A. Ferencz alperes elleni 1450 frt és jár. iránti kereskedelmi perében következő Ítéletet hozott:

Next

/
Thumbnails
Contents