Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)

ó4 Alperes továbbá beismerte, hogy a A", a. számlát is, mely 1884 jun. 24-éről kelt és mely épen a fentebb érintett ügyletre vonat­kozik, megkapta, de állítja, hogy azt kifogásolta. Hivatkozik e tekintetben két levelére, melyekkel felperesnek X. I. a. 1884. okt. 4-éről és P. L a. október 29-éröl kelt leveleire válaszolt, és a melyekben felperest felhívta volna arra, hogy különbözeti kö­vetelését igazolja. Ezt a két levelet azonban alperes saját elő­adása szerint a K. a. számla kézhezvétele után csak három és négy hónap múlva és csak akkor irta, miután felperes őt a kö­tetelés kifizetésére azon megintéssel felszólította volt, hogy külön­ben a még meglevő búzakészletet el fogja adni, illetve miután arról értesítette, hogy ezen eladás meg is történt. Tekintve már most, hogy a keresk. törv. nem teszi ugyan kötelességévé a megbízónak, hogy eladási bizomány esetében a bizományos számláját azonnal jogvesztés terhe mellett kifogá­solja, a 370. §-a csak vételi bizományra vonatkozván ; tekintve mindazonáltal, hogy a rendes keresk. forgalom általában magával hozza azt, hogy az ügyletek mentől előbb tisztába hozassanak és a jóhiszemmel merően ellenkezik, hogy az egymással üzleti összeköttetésben álló kereskedők a köztük függő ügyletek iránt nyilatkozatukat hosszabb időre elhalaszszák ; tekintve, hogy a jelen esetben a K. a. ügylet lebonyolítása után is a peres felek közötti bizományi viszony fenmaradt, fel­peres annyival inkább elvárhatta, hogy alperes lehető észrevéte­leit kellő idő alatt vele közölje, mivel saját pénze volt a válla­latba fektetve, abból a körülményből, hogy alperes a K. alatti számla átvétele után 3—4 hónapig hallgatott, alaposan következ­tetendő, hogy alperes azt elfogadta: mindezeknél fogva az első­biróság helyesen mondta ki, hogy felperest még csupán a P— I'. alatti szállitó-levelekben jelzett 10 waggon búzára nézve terhelte számadási kötelezettség, és miután felperes e kötelezettségének az elsöbirósági indokokban kifejtettek szerint eleget tett, és a kereseti követelés igazolva van : ezen indokoknál fogva a másod­birósági ítélet megváltoztatásával az elsőbiróság Ítéletét kellett helybenhagyni.

Next

/
Thumbnails
Contents