Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)

267 időben, midőn B. Pál vádlott KI. Jakab óljának ajtaján levő lezárt lakatot lefeszítvén, az ólba bement s onnan két bárányt ellopott, nem volt benn az ólban, hanem csak kint az ól mel­lett őrt állott, és hogy B. Pál vádlott az egyik bárányt neki az ajtón kiadta, a másikat pedig maga vitte ki. Ámbár a két vád­lott között a lopás véghezvitelére nézve az akarategység fenállott, mégis minthogy a Btk. 333. §-a szerint arra nézve, hogy valaki a lopás tettese legyen, okvetetlenül szükséges, hogy az idegen ingó dolgot másnak birtokából vagy birlalatából a birtokos vagy a bir­laló tudta és akarata nélkül jogtalan eltulajdonitási szándékkal elvette légyen; minthogy tehát S. György vádlott az emiitett bárányt KI. Jakab birtokából nem vette el, hanem az B. Pál vádlott által már elvéve volt, midőn S. György vádlottnak az ajtón kiadatott azon czélból, hogy ő azt elvigye; nyilvánvaló, hogy a lopás akkor, midőn S. György vádlottnak a bárány átadatott és ő azt átvette, már bevégezve lévén, S. György a más által már bevégzett lopásnak tettese nem lévén, öt ilyen­nek vagyis tettesnek ítélni nem lehet; de minthogy az előadot­tak szerint kétségtelen, hogy S. György azon lopásra vonatko­zólag előzetes megegyezés folytán tettleg közreműködött, a feltörésnek a Btk. 336. §. 3. pontjában meghatározott minősítő körülmény őt is terheli ; ennélfogva őt a Btk. 333. és 336. §-ai 3. pontja alá eső lopás bűntettének részességében kellett bűnösnek ítélni. in. A Btk. 338. §-a azon esetben is alkalmazandó-e ha a vád­lott a 85. §. 4. pontjának alkalmazása mellett volt két izben büntetve ? (1887 október 26. 38164. sz. a.) A budapesti kir. törvényszék: F. Hermán 14 éves, lopásért 1885-ben tizennégy napi, 1886-ban két havi elzárással büntetett szabósegéd a Btk. 333. §-ába ütköző s a 338. §. szerint ugyan büntettet képező, de a 85. §. 3. pontja értelmében vétséggé minősülő lopásban bűnösnek kimondatik, és ezért a Btk. 340. és a 85. §. 3. pontja alapján a 20. §-ra figyelemmel hat hónapi

Next

/
Thumbnails
Contents