Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)

78 nek adta át panaszlónak leendő kézbesítés végett, s hogy panaszlott ügyvédnek kétsége nem lehetett abban, hogy V. Sámuel mint megbízott jár el, támogatva van azon körülmény által, mert a kihallgatott G. Móricz eskü alatt vallotta, miszerint V. Sámuel adta azon utasítását bepanaszoltnak, hogy KI. Sámuellel, mivel ennek semmi vagyona sincs, belátása szerint egyezzék ki, de különben V. Sámuel is ez értelemben tesz vallomást, s beismeri, hogy 35 forint 45 krt bepanaszolt ügyvédtől panaszlónak leendő kézbesítés végett átvett, mindezeknél fogva bepanaszoltnak eljárása szabályellenesnek vehető nem volt s ha V. Sámuel a kezébe vett 35 frt 45 krt panaszlónak nem adta át, magánjogi igényét csakis V Sámuellel szemben érvényesítheti. Ez alkalommal kérdés tárgyát csakis az képezheti, hogy panaszlott ügyvéd a felvett 130 frtból jogos volt-e 94 frt 55 krt visszatartani s csak az azon felüli 35 frt 45 krt átadni avagy nem ? Tekintve azt, hogy felek beismerése szerint ügyvédi díjazás czimén a követelésnek 50 százaléka lett kikötve, tekintve, hogy panaszlott ügyvéd 130 írttal egyezett ki Kl. Sámuellel, önként értetődik, hogy panaszlott az E. alatt beadott költségszámlájában felszámított 94 forint 55 krt nem igényelheti külön, hanem csak a 130 frtnak 50 százalékát, t. i. 65 forintot; miután pedig csakis 35 frt 45 krt adott át, az ezen felül járó 29 forint 45 krnak kiadására kötelezni kellett. Miután pedig panaszlott ügyvéd a V. Sámuel és G. Móricz feladásuk szerint a váltóösszeg mikénti kiegyenlítése iránt nem önkényüleg járt el, a költségekben elmarasztalni nem lehetett. A maros-vásárhelyi királyi itélő tábla az elsőbiróság Ítéletét megváltoztatja s panaszlott köteles 65 frtot megfizetni. Indokok: Panaszlott beismerte, hogy panaszló megbízása folytán panaszlónak Kl. Sámuelnél volt váltóköveteléséből 13 , forintot behajtott, a megbízott ügyvéd pedig az 1884. évi XXXIV. t.-cz. 48. §-a szerint a behajtott pénzt a megbízó utasítása szerint kiadni köteles, tehát miután panaszlott jutalomdijára s annak összegére nézve a felek között állítólag létrejött megegyezés a jelen ügy eldöntésére befolyással nem bírhat, azért, mivel panaszlott nem is állította, hogy panaszló által fel volt jogosítva a behajtott összeg egy részének visszatartására és panaszlottnak nem sikerült bizonyítani, hogy V. Sámuel panaszló által fel volt ha-