Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XXI. kötet (Budapest, 1889)
75 P. István és nejétől vett 800 O öl szántóföld felére nézve pedig felperesek feljogosittatnak, hogy ezen felerészt a nevezett örökhagyó részére tulajdonjogilag bekebeleztethessék, s a mennyiben az anyai ági vagyon a jelzett 164 frt 82 kr. és a beltelkes ház 3/12 részének vételárából ki nem kerülne, alperesek köteleztetnek tűrni, hogy ezen szántóföld fele része is elárvereztessék, és az abból befolyandó vételár is a jelzett anyai ági vagyon kielégítésére fordittassék. Indokok: A hagyatéki leltár 1. és 2. tétele szerint az örökhagyó néhai B. Zsuzsanna férjezett ifj. T. Jánosné után mara«.t s az anyai ági vagyonra nézve kielégítési alapul megállapított 200 frt kintlevö követelésből az elsőbiróság az örökhagyó összes temetési költségeit, 70 forint 36 krt levonván, jelzett 200 frtból csak 129 frt 64 krt itélt meg kielégítési alapul; minthogy azonban a temetési költség ugy az öröklött, valamint a szerzeményi vagyont egyenlően terheli, s ekként az ugy felperesek, mint alperesek részéről, az általuk öröklött vagyonérték arányához mérten, fele részben lévén viselendő, érintett költségre a jelzett 200 frtból csakis 35 frt 18 kr vonandó le, s igy ezen 200 frtból nem 129 frt 64 kr., hanem 164 frt 82 kr. volt kielégítési alapul megitélendő. (1887 márcz. 10. 21232. sz. a.) A királyi Curia: A másodbiróság Ítélete annak indokainál fogva helybenhagyatik. 25A pactum reservati dominii hatályosan érvényesíthető nemcsak a szerződő felek közt, hanem harmadik személyekkel szemben is. (1888 ápr. 27. 1969. sz. a.) Az ó-becsei kir. jbiróság: Geiger Mór ügyvéd által képviselt H. József felperesnek, dr. Cziráki Gábor ügyvéd által védett P. Henrik alperes elleni ingóságok birói zár alóli feloldása iránti igényperében itélt: A végreh. tkönyv 1. és 2. tételei alatt összeirt tárgyak a birói zár alól feloldatnak, stb. Indokok: Mert alperes a kereset alapjául szolgáló szerződés valódiságát kétségbe nem vonta; tekintve, hogy a hivatkozott szerződés 3. pontja értelmében a gépre vonatkozó tulajdonjogot a