Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

66 tekintve, hogy a többször emiitett meghatározásoknak egy­máshoz viszonyításából kitűnik, hogy a «nyomorékká válás* alatt a sinlödő szenvedő — az úgynevezett nyavalygó — vagyis az orga­nismus lassú felosztásával azonos állapotot érti a törvény; tekintve, hogy ennélfogva nem bir befolyással a birói ítéletre az orvosi véleményben kifejezett azon megállapítás, hogy a sér­tett karja használhatásának bekövetkezett korlátoltsága által «nyo­morékká lett», s illetőleg az orvosi véleményben használt ezen kifejezés: «nyomorék» — szemben azon ténynyel, hogy ez alatt csakis a kar használatának fokonkint enyhülő korlátozottsága érte­tik — nem helyezi az esetet a Btk. 203. §-a alá; ennélfogva mind­három vádlott a Btk. 301. §-a alapján a 70. §. alkalmazásával a súlyos testi sértés bűntettében mint tettestársak mondatnak ki bű­nösöknek. 26. 1. A semmis és érvénytelen végrendeletet megtámad­hatja az is, a ki azt az öröklési eljárás folyamán elfogadta s annak alapján egyezséget kötött — ha a semmiségről és érvénytelenségről később értesült. 2. Az 1876: XVI. tcz. 10. §-ában a), b), c) alatt elősorolt kellékek nem együttes, hanem vagylagos feltételeket képez­nek ugy, hogy ha a végrendelkező azoknak csak egyikét is teljesiti, a végrendelet irója javára tett intézkedés érvé­nyes lesz. 3. A ki jogosítva van a végrendeletet megtámadni, ezen jogát a végrendelet egyes pontjaira szoríthatja ugy, hogy keresetében kérheti, mikép a végrendelet csak a megtámadott intézkedésekre nézve mondassék ki érvény­telennek ; és ilyenkor nem szükséges a végrendelet által érdekelt összes személyeket perbe vonni, — a perben nem állók ellenében res judicata amúgy sem keletkezhetvén. 4. Ott, hol a végrendeleti tanuk által az 1876: XVI. tcz. 5. §-ának megfelelően magán az okiraton bizonyítva van az, hogy a végrendelkező az okiratot együttes jelenlétökben s általok értett nyelven saját végrendeletének jelentette ki és irta alá, s a hol annak a feltevése, hogy a tanuk szán-

Next

/
Thumbnails
Contents