Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)
ISI szertartásnak eszközöltetnie ? és hogy a fenforgó esetben a magánlakot (.vallási szertartás gyakorlatára rendelt helyiséggé»> változtató kellékek, intézkedések, illetőleg előzetes szertartások alkalmaztattak-e. Egyszersmind hallgattassanak ki ezen szakférfiak az iránt is, hogy azon módja az isteni tiszteletnek, mely a vádbeli cselekmény idején V. Sámuel gondnok s panaszló továbbá Fr. Ábrahám és Fr. Jakab tanuknak a 23., 24. és 25. naplószám alatt foglalt vizsgálati vallomásaik szerint tartatott, megfelelt-e az ünnepi nyilvános isteni tiszteletre «a vallás által rendelt szertartásnak*) s a bizonyítékoknak ekként leendő kiegészítése, illetőleg a lényeges kérdésekre vonatkozó adatok beszerzése után uj végtárgyalás lesz tartandó s a kifejlendőkhöz képest ujabb ítélet hozandó. 74Az örökhagyónak törvényes örökösei az örökhagyó jogaiba lépetteknek tekintendők az összes hagyaték tekintetében mindaddig, mig az örökösödési kérdés az általuk kifogásolt végrendelet folytán meginditandó vagy már megindított perben végérvényesen szabályozva nem leend. (1888 május 9. 622. sz. a.) A nyitrai kir. jbiróság : Mérey Lajos ügyvéd által képviselt E. Vilma s társai felpereseknek, Dr. Kósa József ügyvéd által védett E. József s társai elleni haszonbér megszüntetése iránti perében itélt: Felperesek keresetükkel feltétlenül elutasittatnak, stb. Indokok: i-ször felperesek keresetüket az A. alatti haszonbéri szerződésre alapítván, a haszonbért két okból kérték megszüntetni, és pedig az A. a. 10. pontja alapján, mivel a bérbe adó E. Vincze 1886. évi november hó 16-án meghalt és az 1881. évi LIX. tcz. 13. §. i) pontja alapján; ebbeli keresetükkel azonban felperesek figyelembe vételével annak, hogy a meg nem jelent alperesekről az 1868. évi LIV. tcz. 112. §-a értelmében az tételeztetik fel, mikép a megjelent és védekezett alperes fél védelméhez csatlakoznak, elutasitandók voltak, mert ámbár B. szerint ugy a peres felek beismerése által és E. Vincze elhunyta igazoltatott — felpereseknek kereseti joga nincs, mert a C. a.