Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

*73 mély meghatalmazva nem lett egyezség megkötésére. (1887 május 2-án 386. sz. a.) A magyar királyi Curia: A másodbiróság Ítéletének megvál­toztatásával az ügy érdemére nézve az elsöbiróság Ítélete hagyatik helyben. Indokok: Az ügy érdemére nézve helybenhagyandó volt az elsöbiróság ítélete annak indokaiból és különsen még azért is, mert felperes a kereset alapját arra fektetvén, hogy Boicza községe által Talmacsel községe ellen a «Farkas» nevü havashozi tulaj­donjogának elismerése iránt 668/1882. számú keresettel inditott perben 1883. jan. 19-én a pertárban "felvett birói egyezség megkötése alkalmával Talmacsel községe a perrendtartás 87. §-a, s illetőleg az 1881. évi LIX. t.-cz. 12. §-ában irt intézkedések ellenében nem volt szabályszerűen ügyvéd által képviselve, és hogy a kér­déses egyezség nem biró által, hanem csak a pertárnok részéről vétetett fel, azt következteti, hogy azon egyezség, mely által nevezett Talmacsel községe károsítva lett volna, érvénytelen és semmisnek lenne nyilvánítandó; ámde a perrendszabályok sehol sem tartalmaznak oly intézkedést, melynél fogva a felek között keletkezhető birói egyezség csak a felek ügyvédeinek közbenjárása mellett bírhatna joghatálylyal; felperes pedig nem is állítja s annál kevésbé igazolja azt, hogy az egyezség nem az azt megkötő felek akarata szerint vétetett fel, és nem is jelöli ki, hogy miben állana az állítólagos károsítás ? de nem áll felperesnek azon kifo­gása sem, hogy az egyezség nem bíróságilag vétetett volna fel ; mert rendes eljárásban minden perbeszéd, következőleg az otthon a felek között keletkezhető egyezség is a perrendtartás 146. és 149. §§-ai értelmében a pertárnok által vétetik fel, a ki az arról felvett és a felek, úgyszintén a pertárnok által aláirt jegyzőköny­vet a bíróságnak beadja, mi felett azután a bíróság az ügy állá­sához képest határoz ; mindez pedig a fenforgó esetben szabály­szerűen megtörtént, még pedig azon befejezés mellett, hogy a felek között a pertárban még a perfelvétel előtt létrejött jegy­zőkönyvileg felvett és bemutatott egyezséget a bíróság 922. számú határozatával a periratoknál megtartani rendelte, és a felek­nek megengedte azt megtekinteni és lemásolni ; következőleg az egyezség, mely maga idejében felebbviteli jogorvoslattal megtá-

Next

/
Thumbnails
Contents