Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XX. kötet (Budapest, 1888)

i66 védett K. Dezső alperes elleni 42 frt 20 kr. iránti perében itélt: Alperes bejegyzett kereskedő lévén, az általa kiállított oBestell­schein» feliratú és az okmány birtokosának fizetendő 7 frt 80 kr. és 34 frt 40 krról szóló egyoldalú és vissztehernélküli kötelezett­séget tartalmazó okmányok, a kt. 294., 299., 300. és 303. §-ainak intézkedései alá eső bemutatóra szóló kötelező jegyek, melyek az alapjukat képezett jogügylet tekinteten kivül hagyásával önálló és a papir birtoka által igazolt követelési jogalapot képeznek, me­lyeken alapuló kötelezettség ellenében csupán magából az okmány­ból vagy a mindenkori felpereshez fennálló jogviszonyból eredő kifogások érvényesíthetők. Minthogy pedig felperes kereseti jogát a birtokában lévő papir, a követelés esedékességet pedig a hirdet­ményeket tartalmazó felmutatott hirlappéldányok igazolták, alperes czég az okmányok alapján marasztalandó volt B. Ármin tényke­déséből vett kifogásának mellőzésével, mert eltekintve attól, hogy még az esetben is, ha alperes a D. és E. alatti okmányokat ere­detileg B. Ármin részére állította volna is ki, a mi nem igazol­tatott be, felperes mint az okmánynyal igazolt 3-ik személy elle­nében ezen kifogások nem volnának érvényesithetők; alperes mivel sem bizonyította be azt, miként a B. Ármin által a 2. 7. és 3. 7. alattiak a kereset alapját képező D. és E. alattiakra vonatkoznak, B. Ármin e tekintetben szembetűnő érdekeltsége folytán tanuként kihallgatható nem lévén. Ezen okokból B. Ármin kezeihez állító­lag eszközölt fizetés sem lévén a kereseti követelés ellenében beszámítható, alperest az egész kereseti összeg megfizetésében kellett marasztalni. (1887 július 27. 58551. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság ítéletét meg­változtatja, felperest keresetével elutasítja. Okok : A kt. 291. §-a szerint kereskedelmi utalványoknak tekintetnek: 1. a rendeletre szóló és 2. a kereskedők által kibocsátott vagy elfogadott Írásbeli utalványok. A kereset alapját képező A. és B. a. okiratok azonban kereskedelmi utalványt nem képeznek, mert nem szólnak rende­letre és mert az idézett §. második pontjában emiitett utalványok csak azok, melyeket kereskedő kibocsát és a fizetést egy harma­dik személynek, kinek szintén kereskedőnek kell lennie, meghagyja, mely kellékekkel az A. és B. alattiak nem birnak, a mennyiben ezekben alperes, mint azok kiállítója, a fizetést a bemutatónak

Next

/
Thumbnails
Contents