Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)
68 nek mégis nem áll jogában más hitvallású felekezet egyházi bíróságának határozatát bírálat tárgyává tenni, és azt hatálynélkülinek nyilvánítani; ennélfogva az erdélyi püspöki szentszéknek 1885. évi április 10-én 83. sz. alatt hozott határozatának azon hatályt tulajdonítani nem lehet, hogy az emiitett szentszék a helvét hitvallású egyházi bíróság határozatát érvényesnek el nem fogadni jogosítva volt; tekintve azonban, hogy a szentszéknek felhívott határozata által vádlottak tekintettel a házassági jogviszonyoknak hazánkban még jelenleg is fenálló s tisztázásra váró bonyolultságára is, tévútra lettek vezetve, és jóhiszemüleg cselekedvén, szándékosan a Btk. 251. §-ába ütköző kettős házasság bűntettét el nem követték; tekintve végre, hogy a Btk. 82. §-a értelmében nem számithatók be a bűntettnek tényálladékához tartozó ténykörülmények, ha az elkövető a cselekmény elkövetésekor azoknak nem bírt tudomásával; a jelen esetben pedig a szentszéki határozat által tévútra terelt vádlottak ily helyzetben voltak: ez okokból volt a kir. ítélő tábla végzése helybenhagyandó. 28. Köteles rész csak az oly javakból követelhető, melyek végrendelet nem léte esetén törvényes örökség tárgyául szolgálnának. Jövendő örökség czimén is lehet javakat átruházni és átadni a nélkül, hogy a szerződést szükségkép halálesetre szóló öröklési szerződésnek, vagy ilynemű ajándékozásnak kellene tekinteni. Az 1840: VIII. tczikk 16. §-ához. (1887 október ig. 1459. sz. a.) A nyitrai kir. tszék Dr. Práznovszky Gyula által képviselt D. szül. Sz. Katalin felperesnek, Fogd Károly ügyvéd által védett ifj. T. Jánosné szül. B. Julianna alperes elleni, néhai T. János végrendeletének érvénytelenítése s törvényes öröklés megállapítása, esetleg törvényes osztályrész kiadása iránti perében itélt: Felperes keresetével részben elutasittatik. alperesnő viszonkeresetének hely adatik, az ifjú T. János által 1880 nov. 25-én reggeli két órakor tett szóbeli, s utóbb a végrendeleti tanuk