Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIX. kötet (Budapest, 1888)
50 annak tűrésére kötelezni kellett, hogy felperes a piskolti 149. szánni telekjegyzökönyvben 1. rendszám alatt felvett ingatlanból magát 59 frt tökére nézve végrehajtás utján kielégíthesse. (1886 június 8-án 6282. sz. a.) A kir. Curia : A kir. itélö tábla ítéletének másod- és harmadrendű alperesre vonatkozó intézkedése indokainál fogva és még azért is helybenhagyatik, mert a jelzálogos hitelező arra, hogy követelését az egyenes adós ellen is érvényesítse, kötelezve nincsen, és így jogosult annak behajtását egyenesen a jelzálog tulajdonosai ellen per utján foganatba venni, és mert a jelzálogos adós önállóan is mindazon kifogással élhet a követelés ellen, mely az egyenes adóst megilleti, miből következik, hogy azon körülmény, miszerint az elsőrendű alperes irányában az elsöbirósági 'ítélet megsemmisíttetett, másod- és harmadrendű alperesek marasztaltatásának útjában nem áll: a másodbirósági ítélet egyéb nem neheztelt részében érintetlenül hagyatik. 20. Valamely követelésnek per utján való érvényesítése jogilag meg nem gátolható azon okból, mert az adós ezen követelés tekintetében per utján örökösödési igényt támaszt. (1887 október 4. 6706. sz. a.) A letenyei kir. jbiróság Tripammer Rezső ügyvéd által képviselt Gr. József felperesnek, Simon Gábor ügyvéd által képviselt H. Anna özv. K. Antalné, jelenleg Gr. Remusné, mint kiskorú K. István t. és t. gyámja elleni, 450 frt töke s jár. iránti perében érdemleges ítéletet hozott. (1885. évi október hó 28-án 2404. sz. a.) A budapesti kir. ítélő tábla : az eljáró bíróságnak a bírói illetékességet megállapító, 1885. évi október hó 15-én 2204. sz. a. kelt végzését helybenhagyja, ellenben a további eljárást a nagykanizsai kir. tszéknél 1885. évi ápril 15-én 2204. sz. a. beadott keresettel folyamatba tett pernek jogérvényes elbírálásáig megállítja. Indokok: A bírói illetékességet megállapító végzése az elsőfokú bíróságnak helvbenhagyatott, mert a kereseti követelés