Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVII. kötet (Budapest, 1887)
2l8 1881. évben eszközölt repczeszállitmányok neki 22,920 drb zsákban adattak át», el nem fogadván, a kitett mennyiségű zsákoknak felperes megbízottja részéről történt átvétele beigazoltnak tekintendő s miután felperes nem is állítja, hogy az alperes által hiányzóknak állított 2173 drb zsákot visszaadta volna, ezen hiányzó zsákoknak a szakértők által igazolt és drbonkint 40 kr., összesen 869 frt 20 krt tevő értékét felperes megtéríteni tartozván, ezen összeget alperes felperes terhére irni és az előlegekből visszatartani jogosítva volt. Elutasítandó volt végül felperes a m. kir. állami vasutak által alperes részére visszatérített 3297 frt 8 kr. fuvardíj iránti keresetével, mert felperes maga is azt állítja, sőt a válaszirathoz csatolt sürgönyök és levelekkel igazolja, hogy alperes a repczeszállitásnál bizományosként működött, ki a repczét Fiúméig díjmentesen szállítani tartozott és felperes az előre meghatározott árnál a vasúti szállítási költségekre tekintettel nem lévén, ezen költségek kizárólag alperest terhelték, a ki bizományosi minőségben a Kt. 368. §-a értelmében a bevásárlás és szállítás körül saját nevében járván el, a vasutakkal szemben jogosítva és kötelezve egyedül ő volt és így, valamint azon esetben, ha alperes a szállítást magasabb díjtételek mellett eszközölte volna, felperesre nézve semmi kötelezettség nem háromolhatott, ugy a jelen fenforgó esetben, midőn alperes a vasutak részéről visszatérítésben részesült, a visszatérített összeghez jogot nem formálhat és ezen visszatérített összeg egyedül alperest illetheti. A budapesti kir. ítélő tábla : A kir. itélő tábla az elsőbirósági ítéletet azon részében, mely által alperes 1019 frt 15 kr. tökének fizetésére kötelezve, felperes kereseti követelésének 869 frt 20 kr. iránt indított részével elutasítva lett, a perbeli képviselők dija és költsége az ott kitett összegben lett megállapítva, helybenhagyja, egyéb részében azonban megváltoztatja s alperest még 3297 frt 8 kr. tőkének s az egész 4316 frt 23 kr. tőke után 1882. évi szeptember 18-ától számított 6°/0 kamatnak fizetésére kötelezi. Indokok: I. A G., M., 2. E., 2. V. alatti okmányokban alperes felperest a vétel megtörténtéről értesiti ; a D., E., H., O., 2. P., 2. R., 2. T. alatt csatolt okmányokban az eszközlendő vétel tekintetében utasítást kér felperestől; a 2. G., 2. AT. okmányokban