Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

I 2 Iának az ágy körül háromszoros kötésével nem veszti idejét s a tetten kapatás lehetőségének magát ki nem teszi ; azon állítást, hogy rablók hatoltak be a boltba, teljesen megczáfolja azon kö­rülmény, hogy az elraboltnak mondott tárgyak vádlott saját udva­rában a szemétdombon elásva találtattak. A rablógyilkosság ekként ki lévén zárva, vádlott a gyanút B. György vagy W. Bélára igyekszik hárítani, ebbeli gyanúját arra alapítja, hogy B. György ellensége, mert vevőket nem szer­zett, W. Bélát pedig zsidógyülölőnek állítván, ki szintén sütemé­nyeket árul s ki egy concurrenstöl óhajtott szabadulni. Eltekintve attól, hogy B. György alibijét igazolta, és hogy W. Béla, ha concurrenstöl akar szabadulni, a mestert, nem pedig nejét teszi ártalmatlanná, nem oly súlyos bűntett véghezvitelénél, mint a kérdés alatti; a melynek felfedezése esetére a rendkívül súlyos büntetés iránt a tettes kételyben nem lehetett, a tettes lelkében tevékeny ösztön, vagy gyűlölet kielégítésére, mint czélra kell visszavezetni; már pedig a puszta üzleti verseny vagy közö­nyös antipathia egy súlyos bűntett rugója nem lehetett; a jelen esetben tehát a boszu- vagy haszonvágynak, vagy pedig más a bűntett nagyságával szemben is elegendő erős indulat vagy ösz­tön kielégítése kellett a merénylet rugója lenni; mert a bün­tettek legborzasztóbbjának, az emberélet szándékos kioltásának elkövetése, minden észszerű inditó ok, minden az akaratot és el­határozást elragadó indulat vagy czél nélkül, beszámítható álla­potban levő embernél nem fogadható el. A vizsgálat folyamán kiderittetett, hogy a fenforgó bűncse­lekménynek sem a haszon-, sem a bosszúvágy nem képezi rugóját és igy kétségtelen, hogy F. Emília a tettes engesztelhetetlen gyű­löletének esett áldozatul s mintán vádlott F. Mór neje iránti gyű­löletének számtalan tanújelét adta s beismeri, hogy ő este 10—1 2\i óráig neje közelében volt, az orvosi szakértői vélemény szerint a nő és E. Róza halála feltétlenül azon időre esik; kétségtelen, hogy az erkölcsileg sülyedt, aljas szenvedélyekkel ellátott, vadsá­gát és szenvedélyességét még a bíróság színe előtt is tanúsított vádlott vitte véghez a kettős gyilkosságot, mi a következő tény­körülményekben is leli indokolását. Vádlott a tett színhelyére érkezett H. János, S. János, Cs.

Next

/
Thumbnails
Contents