Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

11 ablakon kérészül nem világít s hogy a szoba udvari ajtaja nyitva van ; figyelmeztetvén erre vádlottat, ö is felment, gyufát gyújtott s ekkor látta, hogy neje le van kötve és meg van halva; akkor tüzet kiáltva az udvarra, innen az utczára szaladt : «tüzet és tol­vajt'* kiáltott. A tüz és tolvaj kiáltásokra csakhamar előjött H. János, S. János, Cs. Euthym, B. Györgyné, kik vádlotttól a gyilkosság láttára a történt dolgok felöl felvilágosítást kértek s ö ezeknek azt mondta, hogy a bolti helyiség ablakán rablók hatoltak be lakásába, ötet kirabolták, nejét és unokahugát megölték. Erről meggyőződést szerzendö, a tanuk az ablakot, hol a tettesek bejöttek, megszem­lélték ; constatálták, hogy annak balszárnya, melyre a jobbszárny csukódik, helyéből ki van emelve és az ágyra téve, a jobbszárnya pedig be van reteszelve; megtekintették az ablakdeszkát, azon könyvek és egy tintatartó volt, mely tárgyaknak az ablakkinyitás­kor le kellett esniök ; megtekintették az ablak párkányzatát és az ablak alatti külső falat; azon a bemászás semmi nyoma nem volt s igy vádlott állítása nemcsak valótlannak bizonyult, hanem a kiderített tények és adatok szerint az ablak nem kívülről töretett vagy nyomatott be, hanem az belülről ki lett emelve s az ágyra téve. A fejsze, melylyel az elhunytak megölettek, véresen a szo­bában találtatott s a házból valónak bizonyult; a kötél, mely há­romszorosan volt a hullák körül kötve, vádlott tulajdona, kiderit­tetett, hogy a hullák ezen kötéllel csak lazán voltak lekötve ; hogy tehát a megölt személyek csak meggyilkoltatásuk után köttettek le; mi a szakértő orvosok azon véleménye által is támogattatik, hogy az elhunytak meggyilkoltatásukkor semmi ellentállást ki nem fejtettek, hogy fekvő helyzetben és pedig valószínűleg álomban ölettek meg; már pedig, ha élő állapotban köttettek volna le, ellenállást bizonynyal kifejtettek volna. Az elősorolt körülmények tisztán arra mutatnak, hogy a gyilkos­ságot ismerős követte el és tettének palástolására a rablógyilkosság látszatát kívánta feltüntetni, ki biztos volt abban, hogy a háziak által tettének végrehajtásában nem fog zavartatni ; mert a rabló a rablott tárgygyal menekülni igyekszik s a rablás vagy gyilkossággal össze nem függő intézkedésekkel, mint a jelen esetben, a hul-

Next

/
Thumbnails
Contents