Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

3*4 jegyzékének egyik rovatában osztrák honosoknak jeleztetnek, minthogy a térparancsnokság ezen rovatában kétségtelenül csak a származást akarta kitüntetni; ezen jegyzék egyedül annak bizo­nyítékául nem szolgálhat, hogy az illetők nem magyar honosok és pedig annál kevésbbé, mert nevezettek már előbbi években is választóknak be voltak jegyezve, és az nem igazoltatott, hogy az 1879: L. tcz. 48. §-a értelmében idegen állampolgárságukat fen­tartották volna. (1886 november 15. 122. sz. a.) 178. A magyar kir. Curia (B. József marosvásárhelyi lakos ki­hagyatott, felszólalása elutasittatott, felebbez): A központi választ­mány neheztelt határozata megváltoztattatik és felebbező B. Jó­zsef m. kir. állami végrehajtó M.-Vásárhely városa azon kerüle­tének választói névjegyzékébe, melyben rendesen lakik, az 1874: XXXIII. tcz. 7. §-a alapján felvétetni rendeltetik. Mert a sajátkézüleg aláirt felebbezés eloszlat minden két­séget az iránt, hogy a központi választmányhoz intézett, de jog­vesztést nem eredményezhető, feledékenységből aláiratlanul hagyott felszólalást maga B. József adta be írásban és az 1874: XXXIII. tcz. 44. §-ának értelmében, stb. (1886 november 15. 177. sz. a.) 179 .. Az 1874. évi XXXIII. tcz. 12. §-a szerint választói jogo­sultságot nem gyakorolhatnak és a választók névjegyzékébe fel nem vétethetnek ugyan mindazok, kik az összeírást, illetőleg név­jegyzék kiigazítását megelőző évi állami egyenes adójaikat, a tör­vény által megszabott záros határidő alatt be nem fizették, mint­hogy azonban a hadmentességi dij, már elnevezésénél és rendel­tetési czéljánál fogva sem tekintethetik olyan egyenes állami adónak, mint a milyennek kellő időbeni meg nem fizetése, a választói képességgel felruházottat a választói jog gyakorlatától megfosztja, minthogy továbbá azért mert a hadmentességi dij kezelése és behajtására nézete az egyenes állami adók kezelése és behajtása iránti határozmányok érvényesek, a hadmentességi díj­nak a törvény szerint kijelentett jellegét meg nem változtatja, miután a vízszabályozási köztörvényhatósági és községi adók be-

Next

/
Thumbnails
Contents