Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
291 mint felmértet vette át, és alperes állítja, hogy midőn az áru nem bevallott, hanem felmért súlyban vétetik át fuvarozásra, a fuvarlevelén ki kell tenni «zuge\vogen übernommen», ezen megjelölés pedig az A. 14V. és G. alatti okiratban hiányzik. Felperes annak bizonyítására, hogy az áru felmérten lett fuvarozónak átadva, alperes pedig ennek ellenkezőjére, tanukra hivatkoztak. A felperesileg felhívott tanukkal a bizonyítás nem sikerült, mert S. Súlya, ki csak a Dubocacban eszközölt feladásról bir tudomással, erre nézve azt vallja, hogy tanúul felhívott D. Riszla feladó embere eszközölte a felmérést a feladó K. Györgygyei, arról azonban, hogy a felmérés a hajókormányos, vagy embereinek hozzájárulása mellett, tehát fuvarozó által méretett fel, tudomással nem bir; hasonló értelemben vall D. Anto tanú is, a ki a Sikovácson történt berakásról bir csupán tudomással, a hol a felmérést ismét csupán a feladó embere K. Mihály eszközölte ; N. Listo tanú, ki csupán a Broodban létezett árura ügyelt fel, a vitás körülményről tudomással nem bir, a felperes részéről felhívott és szintén kihallgatott K. Györgye a prtv. 192. §-ának b) pontja alapján tanúul el nem fogadható, mert vallomásából kitűnik, hogy érdekelt, miután a fuvarozott gubacsnak egyik tulajdonosa, és kijelentése szerint a per kimeneteléhez képest reá kár esetleg haszon háramlik ; felperes többi tanuja pedig kihallgatható nem volt, mert ezek lakását a 39355/84. számú végzésben engedélyezett idő alatt be nem jelentette. Az alperes részéről felhívott tanuk közül M. Samu és Z. József határozottan vallották ugyan, hogy az áru berakodás alkalmával felméretett, ezen tanuk vallomásának bizonyító erejét azonban meggyengiti maguknak felperesi tanuknak vallomása, de különösen K. Vilmos hajókormányosnak vallomása, ki határozottan vallja, hogy a kérdéses felmérés nem történt, és állítása valóságának támogatására előadja,- hogy a fuvarlevél általa aláírva nincs, melynek különben általa mint hajókormányos által aláírva lenni kellene. Alperesnek felelőssége ezekhez képest a kérdéses 1061 klgr. gubacsra, illetőleg értékére nézve megállapítható nem volt. Mielőtt a keresetnek azon része jönne bírálat alá, mely a várópénz fejében alperes által a fuvarozott áruból zálogul visszatartott rész értékére irányul, szükséges magának a viszontkeresetbe vett várópénz kérdésének elbírálása. Hogy alperes 19*