Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)
i88 felperesnek kártérítéssel tartoznék. Ezen utóbbi tagadását a keresk. törv. 354. §-ának azon rendelkezésére alapította, mely szerint a szerződő felek közül az, ki a teljesítés helyett kártérítést kíván követelni, erről a másik felet azonnal értesíteni s ennek, ha ezt az üzlet természete megengedi, az utólagos teljesítésre kellő időt engedni tartozik. Tekintve azonban, hogy a keresk. törv. 335. §-a értelmében, oly esetekben, midőn, mint a jelen esetben is, a szállításnak határozottan kijelölt határnapon vagy határidőben kell történni, a 354. §. határozatai alkalmazást nem nyerhetnek; tekintve továbbá, hogy a teljesítés helyén és idején a szerződési és a piaczi ár közt mutatkozott s a keresetben igényelt, métermázsánkénti 1 frt különbözet a hit alatt kihallgatott L. József, 0. Imre, Cs. Hermann és R. Dávid kereskedők vallomásaival beigazoltatott : mindezeknél fogva s a fentebb érintett alperesi beismerésekhez képest alperest a keresk. törv. 353., 272. és a 356. §. 2. pontja alapján a kereseti kérelemben marasztalni kellett. (1885 febr. 3. 570. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla : Az elsöbiróság ítélete megváltoztattatik, felperes keresetével elutasittatik. Indokok: Hogy a kérdéses rozsnak 1884. aug. 15 ig szállítása a szerződés lényeges feltételét képezte, hogy tehát a kereseti ügylet fix határidőhöz kötött ügylet volna, felperes nem ís állította. Ezek szerint azon kérdés elbírálásánál, hogy felperes követelhet-e alperestől kártérítést, nem a keresk. törvény 355., hanem 354. §-a mérvadó, mely szerint azon fél, ki teljesités helyett kártérítést akar követelni, erről a másik felet a teljesítési határidő lejárta után azonnal értesíteni, s ennek, ha az ügylet természete megengedi, utólagos teljesítésre kellő időt engedni tartozik. De felperes beismeri, hogy alperes arról, hogy teljesités helyett kártérítést akar követelni, a szállítási határidő eltelte után nem értesitette, az utólagos teljesítésre határidőt nem engedett, azt pedig, hogy az utólagos teljesítést az ügylet természete kizárná, nem is állította; a keresk. törvény 354. §-a követelményének tehát eleget nem tett, s így kárkövetelési igényével többé fel nem léphet. Felperes mint pervesztes a perköltség fizetésére a perrend-