Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XVI. kötet (Budapest, 1887)

/8 vánittatik s ezért 2 évi fegyházra és 5 évi hivatalvesztésre Ítélte­tik, stb. Indokok: Az 1886 február 20-án felvett szemle- és boncz­jegyzőkönyv s erre alapított szakértői vélemény által a bpts. 262. és 263. §. alapján be van bizonyítva, hogy : N. Mózes 1886 febr. 17-én bekövetkezett halálának közvet­len oka lövés által előidézett belső elvérzés volt s hogy a lövés a mellkason és a baltüdő mellső lebenyén áthatolván, a függért szétszaggatva idézte elő a belső elvérzést, továbbá, hogy a függ­érnek ily fokú sértése feltétlenül halálos; épen ugy bizonyítva van az is, hogy a lövés nagyon közelről történt, mivel a külön­böző nagyságú vagdalt óndarabból álló löveg a fojtással együtt egyetlen kerekded nyíláson hatolt be. Vádlott beismeri, hogy N. Mózest 1886 február 17-én ölte meg azért, mivel N. Mózes testvérével N. Pállal lakására ment, hol előbbi két nagy kövei, utóbbi egy mozsártörővel folytonos kiabálások közt: «jere ki te görbe, mert itt haltál meg!» ajtaját annyira döngették, hogy félt, hogy azt betörik és őt agyon­verik ; állítván egyúttal, hogy a lövést önvédelemből és abbeli féle­lemből tette, hogy N. Mózes és N. Pálnak elvégre sikerülni fog a/, ajtót betörni és őt agyonverik. Habár N. Pál vallomásából nyil­ván kitűnik, hogy vádlott vele a tett elkövetése előtt az általuk lakott háznak közös pitvarában verekedett és miután vádlott N. Pálnak ingét összehasogatta, ez testvéréhez N. Mózeshez ment és ezt reá birta, hogy vádlott lakására jöjjön, a hol H. Józsefné, P. Lajos, D. Györgyné, T. Anna és M. Lajosné tanuknak meg­lehetősen összhangzó vallomásából kitűnik, miszerint N. Mózes és N. Pál folytonos lárma és szitkozódások között : «nyisd ki te göibe isten, mert itt haltál meg!» N. Mózes két nagy kővel, mely bünjelképen lefoglaltatott, N. Pál pedi£ egy vas mozsártörő­vel vádlottnak ajtaját beverni igyekeztek, sőt miután egyszer a pitvarból kimentek, H. Samunak azon biztatására, melyet N. Miklóshoz intézett: «hát neked nincs annyi pénzed, hogy az ajtót kifizesd !» az ajtóverést újból megkezdették miután N. Mózes és N. Pál támadása nem volt oly mérvű, hogy a vádlott a fegyver alkalmazására jogosítottnak tekinthető legyen, mennyiben vádlott beismerése szerint az ajtó a két rendbeli támadásnak ellent állott

Next

/
Thumbnails
Contents