Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

i6 ekként azon czél, melyre a kereseti váltók adattak, már eléretvén, az ő kötelezettsége megszűnt: ezt azonban nemcsak hogy nem bizonyította, de bizonyítani meg sem kísérletté. Azon körülmény, hogy a peres felek közt a *]'•/. alattival egyidejűleg a 67. alatt csatolt egyezség is létrejött, alperes bizo­nyítási kötelezettségére nézve befolyással azért nem birhat, mert ezek egymástól teljesen különböző s önálló szerződések nem­csak az azokban foglalt cselekvő követelések összegére, a jótállási százalékra, a biztosítási váltók összegére, de még az alperesi jót­állással biztosított követelések behajtási módozatára nézve is ; mert a 67. alatti egyezség szerint alperes mint bizományos a k. t. 374. §-a értelmében az általa kötött ügyletekből eredő köve­teléseket felperesnek átengedi s azok behajtási jogát felperesre ruházza, a 77. alatti egyességben azonban az ott jelzett másnemű követelések tekintetében ily rendelkezés nem foglaltatván, a k. t. 374. §-a szerint azon követeléseket az illető adósok ellen felperes nem, hanem csakis alperes érvényesítheti: miből okszerüleg az következik, hogy e követelések behajtása iránt intézkedni s a jót­állásával terhelt összeget felperesnek átszolgáltatni alperesnek teendője volt, stb. 7­A csődtörvény 145. §-a az ott megjelelt külön perekre nézve csak az eljárást szabályozza, rendelvén, hogy azok a keres­kedelmi eljárás szabályai szerint tárgyalandók, azonban az anyagi jogot egyátalán nem érinti, miből következik, hogy minden ügyben az érdemleges elbírálás tekintetében azon anyagi jogszabályok irányadók, melyek alá az ügy jogi mivoltánál fogva tartozik. (1886 febr. 5. 856/85. sz. a.) A nyitrai kir. tszék mint csődbíróság (Franki Henrik ügyvéd által képviselt S. Adolf felperesnek — Bangha István ügyvéd tömeggondnok által képviselt N. Samu csődtömege elleni 2000 frt s. jár. iránti perében): Felperes keresetével elutasit­tatik, stb. Indokok: Jelen per azért lett megindítva, mert az ennek alapját képező váltókövetelést, mely a N. Samu elleni csődügy-

Next

/
Thumbnails
Contents