Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)
15 s felperes az érintett egyezség 3. pontjában emiitett követeléseket lejáratuk alkalmával per utján érvényesiti. Minthogy pedig ezen feltétel teljesítését felperes tartozott volna igazolni ; ez pedig nem is állította, annál kevésbbé igazolta, hogy a kérdéses összegek behajtását meg is kísérletté, annálfogva alperes kifogásainak helyt adni s felperest keresetével elutasítani kellett, stb. (1885 ápr. 24. 14469. sz. a.) A budapesti kir. itélö tábla : Annak megjegyzése mellett, hogy a kereseti váltók érvényesítésének feltételét nem ugyan az elsöbiróság ítéletének indokaiban felhívott 67. alatti egyezség, hanem a 77. alatt becsatolt pótegyezség r. és 3. pontjai szabályozzák, eme egyezség azonban amannak kiegészítő részét képezvén, az egyezségek feltételei a 67. s 77. alatti okmányokban alperes által elvállalt kötelezettségekre egyaránt kihatással birnak, a királyi törvényszék ítélete helybenhagyatik. (1885 július 21. 3027. sz. a.) A m. kir. Curia : Mindkét alsóbb bírósági ítélet megváltoztatásával alperes köteles a kereseti tökét felperesnek megfizetni, stb. Indokok: Alperesnek saját előadása szerint a kereseti váltók egy részét képezik azon 2000 frt értékű elfogadmányainak, melyeket ő mint felperes bizományosa a 77. alatt csatolt egyezség értelmében felperesnek az általa harmadik személyekkel kötött ügyletekből keletkezett 7703 forint 4 krajczár cselekvő követelések 25 százaléka erejéig elvállalt jótállási (del eredére) kötelezettségének biztosítására adott. Ily fedezeti váltóknál a biztosítás a váltói kötelezettségben tehát abban áll, hogy a váltóhitelező a váltó összegét a lejárat után, szükség esetében váltókereset utján behajthassa, miből önként következik, hogy ő a váltón kivül más bizonyítékot szolgáltatni nem tartozik, hanem a váltókötelezettnek kötelessége a váltó alapjául szolgált jogügyletből őt megillethető kifogásait előadni és bizonyítani. Jelen esetben tehát alperes azt tartozott bizonyítani, hogy a 77. alatti egyezségben említett 7703 frt 9 kr. cselekvő követelésnek 25 százalékát képező azon 1925 frt 77 kr., melynek erejéig elvállalt jótállási kötelezettsége biztosítására adattak a kereseti váltók is, felperes már megkapta és hogy