Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIV. kötet (Budapest, 1886)

H Ami végre az állítólagos szinlegességet illeti ; az erre ala­pított kifogás, minden egyébtől eltekintve, már csak annálfogva is alaptalan, mert forgatott váltónál a forgatmányos tulajdonosi minősége van kimutatva a határiratoknak összefüggő és ő hozzá lenyúló lánczolata által a váltót. 36. §-a szerint. Minélfogva felperest, kire a váltó a rendelvényes által lett átforgatva, a váltó tulajdonosának kellett tekinteni. Az alperesi kifogások mindezeknél fogva alaptalanok levén, azokat elvetni, s alperest marasztalni kellett. (1885 szeptember 4. 7276. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbirósági ítélet megváltoztatásá­val az első bírósági ítélet hagyatik helyben annak indokaiból. 6. A fedezeti váltó jogi természete az, hogy annak alapján a váltóhitelező a váltóösszeget lejárat után szükség eseté­ben váltókereset utján érvényesítheti. Ebből következik, hogy ő a váltón kívül követelése fennállta és összege tekin­tetében más bizonyitékot szolgáltatni nem tartozik, hanem a váltókötelezettnek kötelessége a váltó alapjául szolgált jogügyletből őt megillethető kifogásokat előadni és bizo­nyítani. — Keresk. Törv. 374. §. (1886 jan. 8. 933/85. sz. a.) A budapesti keresk. tvszék (Dr. Kelemen Gyula ügyvéd által képviselt U. és N. czégnek — Schmidl Ignácz ügyvéd által védett G. Henrik elleni 900 frt s járulékai i. perében): Felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Felperes az alperesi kifogások folytán nem tagadta, hogy a kereseti két váltó azon váltónak kettejét képezi, melyek alperes által felperesnél a közte és alperes közt fennállott bizományi ügylet feloszlatása alkalmával 1925 frt 75 kr. erejéig elvállalt del eredére fedezetére hagyattak, ezen váltóknak alperes elleni érvényesítése a 67. alatt becsatolt egyezség 4. pontja értel­mében azonban azon feltételtől tétetett függővé, ha a fentebb érintett 1925 frt 77 kr. a bizományi üzlet adósainál be nem folyik

Next

/
Thumbnails
Contents