Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)
255 kötésben foglalt azon kitétel, hogy az esetre, ha alperesnek beodrai és bánlaki uradalmában mennyiségre nézve meg nem határozott saját házi szükségletén felül és a későbbi eladásra fentartott 5000 kettős métermázsa kukoriczán kivül az eladott 15000 kettős mm. nem teremne meg, azt alperes 1880 nov. elején felperes tudomására fogja juttatni, oly kötelező feltételt képezne is, hogy az értesítés elmulasztása folytán az át nem adott mennyiség után alperes az árkülönbözetet még akkor is, ha a kérdéses mennyiség a termés hiánya miatt kiadható nem volna, megtéríteni tartoznék, jelen esetben ez okból az árkülönbözet nem követelhető, mivel alperes részéről a jelzett értesítés el nem mulasztatott, a mennyiben a per során eskü alatt kihallgatott számos tanú vallomásából kitetszik, hogy felperes jogelőde P. Mór és megbízottja P. József nov. i-ején, sőt az előtt is alperes számtartója, különösen pedig gazdasági felügyelője V. Lajos által értesíttetett, hogy a közbejött jégverés és egyéb elemi csapások miatt az A. alattiban kitett mennyiségre nem számithat, és annyi adható nem lesz. Ebből folyólag alperes titkára S. János által 1880 nov. 11. irt s felperesnek átadott B. alatti levélből még az esetben sem hárulhatna alperesre az árkülönbözet fizetési kötelezettsége, ha az a levél megírására felhatalmazással birt, vagy az alperes tudtával adatott volna át P. Mórnak; mivel abban csak arról van intézkedés téve, hogy az eladott mennyiség hol lesz átadandó, de az, hogy az összes 15000 k. mm. kukoricza tekintet nélkül u termés eredményére ki fog szolgáltatni, a levélben nem foglaltatik, sőt a mennyiben abban világosan az mondatik, hogy az átadás az A. alatti kötés teljes fentartása mellett lesz eszközlendő, kétségtelen, hogy felperes az egész eladott mennyiséget, esetleg az árkülönbözetet csak akkor követelhetné, ha az 1880. évi termés alperes saját szükségletén felül és a későbbi eladásra fentartott 5000 k. mm. mennyiségen kivül a 15000 k. mm. kukoriczát valósággal kiadta. Ennélfogva tekintettel arra, hogy a kérdéses mennyiség nem termett meg, alperesnek ajánlott főeskü, miszerint felperes vele a B. alatti levél tartalmát nov. rí. vagy 12-én vele személyesen közölte és ő azt jóvá hagyta, mint nem döntő annál inkább