Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

254 5ooo kettős métermázsának levonása után. részére 5000 kettős métermázsa sem szállítható, távollevő alperest a tényeknek elhall­gatása mellett, e mennyiségnek oly megállapítására akarta szorí­tani, mely mennyiség a termésből ki nem kerül s midőn e leve­lek eredménytelenek maradtak, czélját a B. alatti levél megszer­zésével törekedett elérni, azonban e levél alperes ellen bizonyíté­kot nem képez, mert az oly személytől származik, ki állásánál fogva, de a felperesíleg 0. 7. alatt hivatkozott okiratból kitünő­leg is, melyben eladandó gabona és nem eladott gabonamennyi­ségnek meghatározásáról van szó, jogosítva nem volt, e 19—zt. alatti levelekben foglalt, de megtagadott kérelmet utólagosan tel­jesíteni, sőt ennél többet megengedni, vagyis alperest 60 ezer frt erejéig árkülönbözet fizetésére kötelezni, mert a B. alatti levél kiállítója, az illetékes közegek által kiállított D. és 5. 7. alatti kimutatásokkal szemben, november 11-én a termésmennyiséget nem is tudhatta, s mert e kiállító a B. alatti levélben a szállí­tandó tengerimennyiséget a tanuk vallomásai szerint csakis P. Mórnak és pedig a fentebbiek szerint jobb tudomásával ellentétes biztatásai folytán vette fel. Felperesnek csak a tanúvallomások feletti észrevételekben és felebbezésekben felhozott azon érvelése sem volt figyelembe vehető, hogy az eladott mennyiség kikerült, ha alperes a tengerit részben nem munkáltatta s igy nem az eladott áruval fizette a munkabéreket, mert eltekintve attól, hogy ez érvelése más alapra fektetné keresetét, de különben elkésetten hozatott fel, nem is állítja, hogy a részbeni megmunkáltatás csak a tengeri letöré­sével és nem a kötlevél kelte előtt a föld megmunkáltatásával vette kezdetét, a munkás illetősége tehát alperes termésének nem tekinthető. Mihez képest az elsőbiróság ítéletét helybenhagyni kel­lett. (1884 szept. 2. Ö928/84. sz. a.) A kir. Curia: A budapesti kir. táblának ítélete helyben­hagyatik azon változtatással, hogy alperes tartozik a bírói letét­ben levő azon összegtől, mely felperes javára kiitéltetett 15 nap s különbeni végrehajtás terhe alatt felperesnek a letétel napjától 6°/0 kamatot fizetni, a letéti kamat pedig alperest illeti. Indokok: A kir. tábla ítélete az általa felhozott indokoknál fogva helybenhagyandó volt, különösen azért, mert ha az A. alatti

Next

/
Thumbnails
Contents