Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)
236 vádlott maga sem állítja azt, hogy tatét indokolatlanul vagy beszámithatlan állapotban követte el, a mi már maga azon titkolt irigykedés és gyűlölködés, melylyel általában a cselédség viseltetett A. Mihály iránt szolgálati buzgalma, kérlelhetJen igazságossága és szigora miatt, feltehető és tekintetbe vehető indokát képezhetné az ital tulélvezete által fölzavart lelki állapotú vádlott elkövetett cselekményének. Eltekintve azonban ettől is, maga azon körülmény, hogy valamely bűntett indoka vádlott tagadása s bizonyítékok hiánya miatt bíróilag meg nem állapitható, egymagára nem jogosíthat fel a vádlott zavart lelkiállapotára való következtetésekre s a bűntett indokának tagadás és tanuk hiánya miatti bebizonyíthat lansága nem szüntetheti meg a beszámítást, de ez irányban a fenforgó esetben magok a szakértői vélemények sem zárják ki az egyéb és határozottabb bizonyítékok érvényesülését. Vádlott orvosi megfigyelése alkalmával 1883 jun. hóban azt állította, hogy e cselekményt megelőzőleg egy héttel, lázas beteg volt; de kezelő orvos N. Józsefnek 78. n. sz. alatti nyilatkozatából az tűnik ki, hogy vádlott tüdőhurutban szenvedett s az nem járt oly nagy fokú lázzal, a mint vádlott állítja, 14 napig tartott betegség után febr. 24-én mint teljesen egészséges láthatott munkához ; nevezett kezelő orvos vádlott lelki állapotára vonatkozó semmi oly jelenségekről nem nyilatkozik, melyek vádlott későbbi megfigyeltetésekor fontosoknak találtattak. E szerint tehát vádlott jóval a bűntett elkövetése előtt jó egészségben volt s igy megelőző beteges állapota a cselekményre befolyással nem lehetett; maga sem állítja, hogy a tettet megelőzőleg valamely agynyomást érzett, ijesztő visiókat látott, vagy hogy tettét érzéki tévedés folytán követte volna el, ellenkezőleg ő a bűncselekményt az egyes körülményeknek, a helyzetnek és viszonyoknak oly észszerű megfontolásával, az óvrendszabályok oly határozott kiszámításával hajtotta végre s mindvégig az egyes részletekre oly világosan emlékezett vissza, hogy köztapasztalatilag tette beszámithatóságához kétely is alig férhetne. Minthogy azonban a bűntett részletes kitervelése nincs kizárva az elmezavar eseteiben is, az eljáró kir. tszék megtette helyes intézkedéseit a szakértők meghallgatása iránt is.