Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)
229 folyólag a birói árverésen kivül az értékesítés más módjába belenyugodni nem köteles, a törvénynek ezen rendelkezése jelen esetben még sem szolgálhat indokul az elsőbiróság végzésének megváltoztatására, mert K. István hitelező a csödválasztmánynak azon intézkedése ellen, mely szerint a kérdéses ingók zárt ajánlatok utján eladatni határoztattak, nem csak hogy a csődbíróságnál panaszt nem emelt, hanem saját beismerése és a 8394/885. sz. a. fekvő eredeti vételi ajánlat szerint H. Józseffel közös ajanlatot nyújtott be, mely tényével nyilván beleegyezett abba, hogy a fent megjelölt ingók a csődválasztmány által előnyösnek talált módon értékesíttessenek ; az pedig, hogy a csődválasztmány más előnyösebb vételi ajánlatot fogadott el, őt fel nem jogosíthatja arra, hogy a már egyszer megnyugvással fogadott értékesítési mód ellen utólag tiltakozzék, miért is a kir. táblai végzés neheztelt részének megváltoztatásával az e. b. végzést ezen indokból helybenhagyni kellett. 122. A kiegészítési választás módja bizonyos formákhoz kötve nincsen. — Hogy az esküdtek határozatát főnökük is aláirja, a szabályok nem követelik. (1885 június 25. 4202. sz. a.) A kir. Curia (a «Székely Föld» cz. hirlap, illetve K. Miklós elleni a marosvásárhelyi kir. tszék mint sajtóbiróság előtt folyamatba tett s vádlott felmentésével befejezett sajtóvétségi ügyben dr. Cs. Károly magánvádló semmiségi panasza folytán.).. Tekintve, hogy a tárgyalási jegyzőkönyv szerint az esküdtek nevei, miután azok együtt voltak, külön papírra Írattak és így az 1871 máj. 14-én 1498. sz. a. kelt igazságügyministeri rendeletben foglalt eljárási szabályok 39. §-ának rendelkezése megtartatott, de különben ha való volna is a semmiségi panaszban tett, azonban mivel sem bizonyított azon állítás, hogy a berendelt esküdtek nevei már előzetesen lettek külön papírra felírva, ez oly lényeges formasértést, mely semmiségi okul szolgálhatna, nem képez; tekintve, hogy a végtárgyalási jegyzőkönyv szerint a meg nem jelent három esküdt helyett a megjelent esküdtek választás utján egészítették ki magukat, sőt a semmiségi panasz szerint is azon három egyént az