Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam XIII. kötet (Budapest, 1886)

72 hagyandó, mert a 12 frtra értékesített üstöt illetőleg H. Mátvásné szül. A. Eszter vádlott maga is állítja, hogy V. Gergely vádlott annak lopott voltát tudta, sőt ezt anyja is megmondta neki : de be lévén bizonyítva az is, hogy nevezett vádlott a kérdéses üstöt, miután azt H. Mátvásné vallomása következtében a hatóság első ízben sikertelenül kereste nála — nehogy az később megtaláltas­sák — elrejtette és csakis a szolgálatában volt egyénnek önkény­tes feljelentése következtében jutott a kérdéses lopott dolog a hatóság és ennek utján a tulajdonos birtokába : ezzel bebizonyi­tottnak vala elfogadandó, hogy V. Gergely tudomással birt arról, hogy az anyjának hagyatékában volt kérdéses üst mint lopott szereztetett meg anyja által. Midőn tehát ezek után V. Gergely anyjának hagyatékával azon üstöt is tulajdonul átvette, melyről tudta, hogy az lopás következtében jutott anyja birtokába, azzal maga is orgazdaságot követett el. Tekintve, hogy a btk. 370. §-a nem csupán attól téte­lezi fel az orgazdaság tényálladékát, hogy a lopott ingó dolog megszerzője, azon dolgot, — annak lopott voltát tudva, — magától a tolvajtól szerezte légyen meg ; hanem megállapítottnak nyilvánítja az orgazdaságot egyátalán az által, a megszerző oly dolgot szerez meg, melyről tudja, hogy az lopás, sikkasztás, rablás vagy zsarolás «következtében" jutott annak kezéhez, a kitől ö azt megszerzi; tekintve, hogy a törvény az által, mert a lopás, rablás stb. «következtében» való birtokba jutást állítja fel ismérv gyanánt, egyszersmind azt fejezi ki: hogy csakis azt követeli, hogy a különösen megjelölt büntetendő cselekmények egyike lett légyen azon tett, mely által a jogos birtokos, illetőleg tulajdonos, a kér­déses dolog birtoklásából kijutott és hogy e körülményt tudta legyen az, a ki eme dolgot attól, a ki ezt hatalmában tartja, — tehát bárkitől és bármily czimen megszerzi; tekintve, hogy ezzel a lopott dolognak az orgazdától való megszerzése is befoglalva lévén az orgazdaságot megállapító cselekmény tényálladékába: határozott kijelentésre jut a törvény azon követelménye, mely szerint az orgazdaság azon egyén által is elkövettetik, a ki nem a tolvajtól, hanem az orgazdától szerzi meg a lopott dolgot;

Next

/
Thumbnails
Contents