Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam X. kötet (Budapest, 1885)
393 valónak elismert leveliéi ugy a fővárosi árvaszék által a 153/84. sz. átirattal áttett ügyiratokból kitetszöleg beigazolva lévén, hogy alperes egyik hitelezője K. B. Mór részére, noha csak 480 frtot vett fel, 7750 frtról kiállított váltót fogadott el, továbbá hogy ezen kiegyenlített váltóbeli követeléseken kivül a tényleg felvett néhány 100 frtért más hitelező javára 23500 frtnyi váltóbeli adósságba keverte magát és igy ez által kétségtelenné vált, hogy kiskorúságában és pedig a 23 évének betöltése előtt magát tetemes adósságokba bonyolította: ennélfogva az 1877: XX. tcz. 8. §-ának rendelkezéséhez képest a Z. (S.) Alfréd kiskorúságát bizonytalan időre meghosszabbítani kellett. Az alperesi védekezés figyelembe vehető nem volt ; mert az alperes kiskorúságának meghosszabbítását épen az tette szükséségessé, hogy alperes 23. életévének betöltése előtt magát tetemes adósságba bonyolította, mert ama körülmény, hogy a vezetéknevét S.-ről Z.-ra változtatta, éppen azt bizonyítja, miszerint a kiskorúságát saját felfogott érdekében meghosszabbítani kellett ; mert a név megváltoztatása nem igazolja azt, hogy most már a vagyonáról önállóan rendelkezhetik, hanem a korábbi időkbeli tényeiből következtetve, méltán feltehetőleg azt, hogy ezentúl könnyelmű adóssági műveleteit nem S., hanem Z. néven teendi meg. A kiskorúság meghosszabbítását az r 881 november i-én 3963. sz. a. kelt ministeri rendelet 16. §-a értelmében közhírré tenni kellett, stb. (1884 márcz. 8-án 6862. sz. a.) A budapesti kir. itélő tábla: Az elsöbiróság ítélete saját indokolásának első és második bekezdésében foglalt indokainál fogva helybenhagyatik, stb. (1884 május 31. 16718. sz. a.) A m. kir. Curia: Mindkét alsóbb bírósági ítéletek megválváltoztatása mellett felperes kereseti kérelmével elutasittatik. Indokok : Felperes keresetét arra alapítja, hogy gyámoltja az 1880. évet megelőzőleg A. alatti levele szerint oly tetemes és vagyonával arányban nem álló adósságokba keveredett, melyek jövő anyagi létét koczkáztatják és igy a jövendő anyagi veszély csak az 1877 : XX. tcz. 8. illetve 9. §-a alkalmazása mellett hárittathatván el, a kiskorúságnak bizonytalan időre leendő meghosszabbításának szüksége állott be, mely kérelemhez a kiskorúnak nagybátyja, testvére és a tiszti ügyész is hozzájárult; tekintve azon •