Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam X. kötet (Budapest, 1885)

álló hagyatékot minden birói beavatkozás nélkül birtokukba venni jogositvák, stb. (1883 máj. 9. 1913. sz. a.) A budapesti kir. itélö tábla: Annak előrebocsátásával hogy az alperesi felebbezésben felhozott uj állitások az 1881 : LIX. tcz. 29. §-a értelmében e helyütt figyelembe nem vétethet­tek, az elsöbirósági ítélet megváltoztattatik, felperes keresetével mint időelőttivel elutasittatik, stb. Mert habár azon ténykörülmény, hogy néhai K. Jánosné szül. D. Sziminának a C. alatti leltárba fölvett hagyatéki vagyo­nára nézve alperesek törvényes örökösei igényt érvényesítettek, ugy a keresetlevélhez B. alatt csatolt haláleset felvételi közokirat­tal, mind alpereseknek a per során ismételten tett nyilt beismeré­sével teljesen beigazolva van is, az elsöbirósági Ítéletnek meg­változtatásával felperest keresetétől ezúttal mint időelőttitől mégis elmozdítani kellett, mert alperesek határozott tagadásával szem­ben felperes azt, miszerint a fennebb jelzett hagyaték iránt fel­peresileg a válaszirathoz E. alatt csatolt bírósági végzés szerint elrendelt hivatalbeli eljárás befejeztetett volna és alperesek n. K­Jánosné sz. D. Szimina hagyatéki vagyonában ez idő szerint már tényleg örökösödtek legyen, a per során nem bizonyította, stb. (1884 január 29. 31203. sz. a.) • A m. kir. Curia: A budapesti kir. itélő táblának ítéletét megváltoztatja s a kir. itélő táblát érdemleges ítélet hozatalára utasítja. Mert az örökség az örökhagyó halálával azonnal az örö­kösökre száll át és miután alperesek elismerőleg, de az iratokból is kitünőleg örökhagyó néhai özv. K Jánosné szül. D. Simina utáni hagyatékra nézve mint ennek kizárólagos örökösei jelent­keztek s e minőségben idéztettek jelen perben is perbe és kéret­tek a reájuk szállandó örökség erejéig elmarasztaltatni, azon körülmény, hogy a hagyatéki tárgyalás még folyamatban van és hogy az Örökség a jelentkezett örökösöknek még tényleg át nem adatott, a hagyatéki hitelezők igényeinek érvényesítését nem akadályozhatja, e szerint tehát a kereset időelőttinek nem tekin­tethetvén, a másodbiróság érdemleges határozat hozatalára volt utasítandó, stb.

Next

/
Thumbnails
Contents