Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)
271 alperes felperesnek még 1868-ból 3000 forint erejéig adósa volna. A m. kir. Curia ; A budapesti kir. itélö táblának fen idézett számú és keletű Ítélete az abban felhozott indokoknál fogva helybenhagyatik annyival inkább, mert a prdts 221. §-ában az foglaltatik, hogy átalában eskü alatti bizonyitást csak akkor rendeljen a biró, ha a döntő ténykörülményekre nézve más módon nem eszközölhető a bizonyitás, ez eset azonban jelenleg fen nem forog, mert azon döntő ténykörülményt, szerzett-e felperes alperesnek 1868. évben és kitől 40,000 frtot, mint az a másodbiróság Ítéletében helyesen kifejtettett, más módon is bizonyíthatta, volna, csak a bizonyitás nem sikerülte esetében lehetett volna szó arról, hogy ezen körülményre, valamint arra, hogy igért-e alperes ezen közbenjárásáért 3000 frtot, alkalmazható-e a föeskü általi bizonyitás, avagy nem ? felperes azonban ily irányban a bizonyitást meg sem kisértvén, a kir. itélő táblának ítéletét helyben kellett hagyni. II. (1884 márczius 27. 858. sz. a.) A m. kir. Curia: A másodbirósági Ítélet helybenhagyatik. Indokok : Felperesek az általa ajánlott saját föesküje helyesen ítéltetett meg, mivel a főeskü megítélésének az nem áll útjában, hogy felperes be nem bizonyította, miszerint neki a kérdéses körülményekről csakugyan saját tapasztalaton alapuló tudomása lenne, mivel ily előző bizonyitást a törvény nem követel, a valószínűség pedig a mellett \an, hogy felperes mint a hitelező neje ennek szerényebb körű üzletéről s részleteiről csakugyan kellő tudomással bir, s így a kérdéses főeskü csak az esetben volna kizárva, hogy ha felperes tudomása ellen alapos aggály forogna fen, ilyent azonban alperesek nem igazoltak. 148. Közjegyzői jelölt felvétele az ügyvédjelöltek lajstromába. (1884 május 8. 3171. sz. a.) A pozsonyi ügyvédi kamara választmánya (Imrédy János közjegyzőjelöltnek az ügyvédjelöltek lajstromába leendő felvétele tár-