Döntvénytár. A M. K. Curia, a Budapesti Kir. Ítélő Tábla és a Pénzügyi Közigazgatási Bíróság elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VIII. kötet (Budapest, 1884)

266 előszabott kellékeken kivül, melyekről ezen törvény 79. §-a intéz­kedik, szükséges, hogy az ügymenet egész folyama alatt két tanú folytonosan legyen jelen s hogy a 82. §. határozatainak megtar­tása az okiratban bizonyittassék. A vaáli kir. járásbíróságtól átkért, H. Borbála által 1879. évi június hó 26-án alkotott közvégrendeletben sem az, hogy az 1874: XXXV. tcz. 82. §-ának intézkedései megtartattak, sem az, hogy a végrendelkezőnek H. Borbálával való személyazon­ságáról meggyőződés szereztetett volna, felemlítve nincs s ezen­kívül az okirat, bár az 1874: XXXV. törvcz. 79. §-a szerint birói pecséttel ellátandó lett volna, birói pecséttel ellátva nincs, mely alaki külkellékek hiányában az érvényes közvégrendeletnek nem is tekinthető s ebből folyólag felperes keresetének helyt adni s annak érvénytelenségét kimondani kellett. A felperesek által hivatolt Cs. István, H. Márton és neje tanuknak kihallgatása elrendelendőnek nem találtatott, mert ezen tanuk által felperes nem mást, mint az általa megtámadott vég­rendelet érvénytelenségét akarta bizonyítani, minthogy pedig a végrendeletnek érvénytelensége, egyéb, a törvényen alapuló indo­kokból, melyekre felperes hivatkozott, de melyeket hivatkozása nélkül is hivatalból figyelembe venni kellett volna, úgyis kimon­datott : ha az általa felajánlott tanubizonyitási eljárásnak hely adatott volna, a per érdemében többet ez által sem nyert s az csupán a perköltségek növekedését eredményezhette volna. Az alperesek viszonkeresetükkel elutasitandók voltak, mert stb. A bpesti kir. itélő tábla: Az elsőbiróság Ítélete helyben­hagyatik, stb. Indokok : Néh. H. Borbála végrendeletének érvénytelení­tésére vonatkozó részében az elsőbiróság ítélete helybenhagyandó volt, mert habár az 1874: XXXV. tcz. 25. § a szerint a járásbiró által felvett végrendeletek érvényességéhez elegendő az, ha azok a bíróságokra nézve fenálló szabályoknak megfelelőleg vétetnek fel s ennélfogva a végrendelet az idézett törvény VII. fejezetében a közjegyző előtt alkotott végrendeletekre nézve előirt kellékek hiánya miatt érvénytelennek ki nem mondható, a keresetnek mégis helyt kellett adni, mert a bíróság előtt tett közvégrende­letekben az 1868: LIV. törvczikknek a hivatalos bizonylatokról

Next

/
Thumbnails
Contents