Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VII. kötet (Budapest, 1884)

VII adásvételi szerződést módosítani, s a vevőt a bérleti szerződés fen­tartásától bármikor feloldani, a nélkül, hogy a bérlőnek ez ellen felszólalási joga lenne; mert a kir. kincstár és a vevő az adásvételi jogügylet feltételeit függetlenül határozhatván meg, azoknak kor­látlan módosítására is jogositvák. — A bérlőnek a vevő ellenében sommás visszahelyezés iránti keresethez joga egyátalán nincs; a bérlő, mint ki a bérleményt egyedül a bérbeadónak nevében, ille­tőleg jogán birlalja, sommás visszahelyezés! keresettel harmadik személyek ellen csak akkor léphet fel, ha ezek által közvetve a bérbeadónak jogai háboríttattak meg, a vevő pedig, ki a korcsmál­tatási jogot a bérbeadó kir. kincstártól megvásárolta, az által, hogy ő ezt a megvásárolt jogot bérbeadás utján tényleg igénybe vette, az eladó kincstár mint bérbeadónak jogát közvetve sem háborította meg, tehát közvetlenül a bérlő jogát sem; ez utóbbiét kivált akkor legkevésbbé, midőn reá nézve a bérleti szerződésben kikötve lett, hogy eladás esetében bérleti joga azonnal megszűntnek tekintendő ]22 63. A törvény szerint öröklésre hivatott személyek bármelyike az osz­tály megejtése előtt is jogosítva van a hagyatéki tömeg kiegészí­tése vagy biztosítása végett szükségesnek mutatkozó joglépések megtételére s így az örökhagyó adósának beperlésére is ; annak, hogy felperes alperesnek a kereshetőség elleni kifogására a bepe­resitett követeléshez kizárólagos jogát okmányilag nem igazolta, következménye csak az lehet, hogy az alperes által fenálíónak beismert tartozás összege és kamatai a hagyatéki tömeg javára fizetendőknek s annak javára birói letétbe letéteményezendőknek mondassanak ki, de a kereset elutasítására indokul nem szolgálhat 127 65. Felperes bérleményből való elmozdítás iránti keresetével elutasi­tandó, ha azt a haszonbér fizetésének elmulasztására alapítván, alperes tagadásával szemben a haszonbérleti viszonyt igazolta ugyan, de arra nézve, hogy alperes mit és különösen mikor lett volna köteles haszonbéri tartozás fejében teljesíteni, alperes tagadása ellen bizonyítékokat nem szolgáltatott —. __. 130 88. Ha alperes magát arra kötelezte, hogy ha felperes leányát annak anyja vagy valamely más rokona felszólítására nőül nem venné, a leány részére kárpótlásul bizonyos összeget fizetend és ezt az ígé­retet tartalmazó okiratot azért állította ki, hogy ezen igéret segít­ségével a leány reá bírható legyen arra, hogy egy kérőjéről, ki akkor a házhoz járt, mondjon le: alperes, ha mégis igéretét nem teljesiti, a kikötött összeg megfizetésébe marasztalandó. Az ily összeg kárpótlás czimén való kötelezésnek tekintendő, mely kárt felperes leánya az által szenvedett, hogy mással tervben volt házassága elmaradt. — Ha az ily kárpótlás kikötése mellett házasságot ígérő alperes az illető okirat kiállítása idején kiskorú volt is, ebbeli kifo­gása sem vehető figyelembe, mivel törvény szerint a kiskorúak is az általuk tudva okozott kárt megtéríteni tartoznak ___ ._. 169

Next

/
Thumbnails
Contents