Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

278 den tisztviselőt csak saját személyéért terhelheti felelősség, de más személyekért nem. Figyelembe nem vétethetett ennélfogva, de még a körülmények állásánál fogva sem azon felperesi előadás, hogy az O. és P. alatti birói határozatok kiadása alkalmából alperes által a vételár iránt kérdőre vonandó lett volna, mert miként a P. alatti hétszemélyes táblai határozatból kitűnik, ebben csupán a fizetési sorrend s az árverési feltételek nyertek végleges megállapítást, következőleg az árverés csak ezután teljesittetett, a mennyiben az akkor hatályban volt ideigl. törvénykez. szabályok értelmében a fizetési sorrend előlegesen az árverési feltételekkel együttesen volt megállapítandó. Ezekhez járul, hogy az idézett törvénykezési szabályok értelmében az ingatlanok elárverezése alkalmából befolyt vételár az előlegesen megállapított fizetési sorrend értelmében, az ügyben eljárt városi tanácsnok által volt az érdekelt feleknek kifizetendő. A városi ingatlanok a telekkönyvi hatóság hivatali helyiségében árvereztetvén el, s ez, miként az O. alattiból is kitűnik, a telekkönyvi előadó városi tanácsnok által teljesittetvén, ennek hatásköréhez tartozott a vételár átvétele, mig másrészt a hivatolt törvénykezési szabályokban mi intézkedés sem foglaltatik az iránt, melynek alapján a városi föbiró jogosítva lett volna az emiitett módon befolyt vételár elhelyezése iránt saját hatáskörében intézkedni. Ily helyzetben fel nem tehető, hogy alperesnek módjában állott a sikkasztás elkövetését meggátolni. De felperes azon körülményeket elő sem adta, melyek között közvetlenül a sikkasztás elkövettetett, s így meg nem ítélhető, hogy a felperes által vitatott ellenőrzés mellett is a sikkasztás lehetősége ki volt zárva. A budapesti kir. ítélő tábla : A kir. törvényszék ítélete . . . az ügy érdemét illetőleg helybenhagyatik, annyival is inkább, mert nincs bizonyítva, hogy azon időben, melyben alperes Aradváros főbírói és törvényszéki elnöki hivatalát viselte, oly ügykezelési szabályok léteztek, melyek az ellenőrzést szabatosan megállapították volna; másrészről az iránt sem forog fen kétség, hogy a végrehajtásra kiküldött K. Ferencz az akkori szokásos eljárás szerint a befolyt vételárt letétbe helyezni köteles nem volt, hanem azt saját hatásköréhen a jogosultaknak kiadhatta. Ha tehát mégis K. a pénzt az illetők közt fel nem osztotta, hanem magánál