Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)

j 81 98. Az adásvevési ügyleteknél, ha világosan ki nem kötte­tett is, az ügylet természetéből folyik, hogy az eladó az eladott tárgyat a vevőnek átadni is tartozik s habár az átadáshoz eladónak a helyszinén való személyes megjele­nése nem szükséges is, mind a mellett lehetőnek kell lennie annak, hogy a vevő a megvett tárgyat átvehesse. Ha tehát a vétel tárgyát egy felépitmény (barakk) képezi is, ámbár a vevő a vételárt az átvétel előtt ki is fizette, azért, ha a barakk az átadás előtt véletlen vagy harmadik személynek vétkes cselekvése által elenyészett, a kárt az eladó tarto­zik viselni. (1883. október 4. 2977. sz- a-) A budapesti I—III. ker. kir. jbiróság Dr. Reinitz József ügyvéd által képviselt m. kir. államvasutak igazgatósága felperes­nek Dr. Kormann Frigyes ügyvéd által védett G. Jakab alperes ellen 150 frt és 10 darab arany töke s járulékai iránti perében következőleg itélt: Felperes keresetével elutasittatik, stb. Indokok: Jóllehet alperes az általa kihallgattatni kért tanuk vallomásával nem igazolta azt, hogy az úgynevezett száraz Tömö­tön levő, tulajdonát képezett munkásházakat vevő felperesnek átadta, sőt ellenkezőleg a tanuk vallomásaiból az tűnik ki, hogy a midőn ők felperes államvasutak igazgatóságának 1881. évi január hó 26-ról kelt utasítása folytán egy pár nappal később a helyszínére kimentek, a kérdéses barakkot ott többé nem talál­ták s igy át sem vehették ; mégis felperest keresetével elutasítani kellett, mert a per során beigazolva lett az, hogy felperes a kér­déses barakk megvétele végett még 1879. évben alkuba lépett alperessel, illetőleg már akkor vette meg azt azon feltétel alatt, ha a földterületet, melyen a barakk áll, Brassó városától több esz­tendőre kibérelheti; ezen feltétel a NB. alatti szerződés szerint még 1880. évi október 23-án, illetve ugyanaz évi november 26-án létre jővén, a kialkudott 150 frt vételárt felperes, az akkor Nyitrán tartózkodó alperesnek a 7397/81. számú tárgyalási jegyzőkönyv 7. és 2 V. alá csatolt mellékletek tanúsága szerint posta utján

Next

/
Thumbnails
Contents