Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam VI. kötet (Budapest, 1884)
74 keresetlevél a 3 év eltelte után nyújtatott be, a most idézett törvény szerint a felperes kereskedelmi könyveinek bizonyitó ereje az itt szóban forgó tételekre vonatkozólag elenyészett és azok felperes pótesküje által kiegészíthető részbizonyitékot nem képeznek. Nem képez továbbá bizonyítékot a követelés valódiságára nézve az sem, hogy az a C. alatti leltárnak szenvedő állapotába bevezettetett, mert a leltárnak felvétele nem a követelések valódiságának megállapítása czéljából történvén, az ez irányban bizonyítékul nem szolgál, a 3. sz. alatti osztálylevélben pedig a C. alatti leltárra vonatkozás nem foglaltatván, az annak II. pontjában az örökhagyó tartozásaira vonatkozó rendelkezés nem tekinthető a leltárba felvett tartozások valódiságának az örökösök részétől való elismeréséül. 39Bizonyítási eljárás kiegészítésére való utasítás a miatt, hogy egy tanúnak vizsgálati és végtárgyalási vallomásai közt fenforgó ellentét ki nem egyenlittetett. (1883. szeptember 4* 125. sz. a.) A magy. kir. Curia (lopással vádolt T. Péter és társai ellen a pancsovai kir. tszék előtt foganatba tett bűnvádi ügyben) . . . Tekintve, hogy a vizsgálat során kihallgatott tanú Z. Péter a vizsgálóbíró előtt oda nyilatkozott, hogy vádlott T. Péterben felismerte azon személyt, a ki a kérdéses lovakat, a tanú felügveletére bízott ménesbe lopta, a hol azok későbben fel is találtattak ; tekintve, kogy ezen tanú vallomásának most kiemelt lényeges részét az 1882. évi márcz. 2-án megtartott tárgyalás alkalmával, a végtárgyalási jegyzőkönyv azon világos tartalma szerint, mely szerint a nevezett tanú, a vizsgálat alatti vallomását helybenhagyja, előbb megerősítette; utóbb pedig ugyanazon jegyzőkönyv tartalma szerint oly állítást tett, mely vallomásának épen ezen leglényegesebb tartalmával ellentétben áll ; tekintve, hogy a kiemelt tanú vallomásai, sőt egy és ugyanazon időben tett vallomásai között mutatkozó világos ellentétre, a végtárgyalás alkalmával nem figyelmeztetett; s ennélfogva ezen ellentét felderítésére semmiféle alap nem hozatott fel : mindezeknél fogva a bizonyítási eljárás lényeges szabálytalanságban szenvedvén és befejezettnek