Döntvénytár. A M. K. Curia, elvi jelentőségű határozatai. Új folyam V. kötet (Budapest, 1883)

56 Nem jöhetett birói figyelembe felperesnek azon kifogása, illetve állítása sem, hogy a temerini árvatár és B. Erzsébet köve­telése a letiltás után fizettetett ki, mert be lévén igazolva, hogy e követelések ugy az alperes és Fr. Pál között az általuk a letiltás előtt kötött adásvevési jogügyletből származott kölcsönös kötele­zettségek a letiltás előtt már fenállottak, azok kifizetése illetve a kötelezettség teljesítése alperesek mint a jelzett követelésekkel terhelt fekvöség vevőjének jogában állott. A felperes által kért tanúkihallgatást a végrehajtási jegyző­könyv mint közokmány tartalmamellett a pts. 165. §-ához képest annál is inkább mellőzni kellett, mivel ezen végrehajtási jegyző­könyv tartalmának valódisága kétségbe nem vonatott, de különben is annak igazolásával, hogy a végrehajtott Fr. Pál beismerte a végrehajtás alkalmával azt, hogy neki alperes 500 frttal tartozik, alperesre nézve bíróságon kivüli beismerést nem képez és a per körülményeinél fogva mint a vevő és eladó közötti számadással sem egyező állítás valónak alperes ellenében még bizonyítás esetén sem tekinthető. Mindezekkel be lévén igazolva, hogy alperes az elősorolt követeléseket jogosan fizette ki s hogy nála Fr. Pálnak az 1868. évi febr. 25-én foganatosított végrehajtáskor pénze már nem volt: felperest keresetével elutasítani kellett. A m. kir. Curia: Az elsöbiróság ítélete helybenhagyatik. Indokok : Mert habár a kérdéses ingatlan eladásakor kötött és a jelen perhez A. alatt csatolt szerződés értelmében az eladó Fr. Pál az ingatlant terhelő betáblázott adósságok kifizetését magára vállalta, miután ezen kötelezettségének eleget nem tett, alperesnek, mint az ingatlan megvevőjének, ha a vételárt alperesnél felperes le is tiltotta, jogában állott a vételárt a kifizetetlen letáblázott terhek törlesztésére fordítani, annyival inkább, mert a birói letiltás és a későbbi birói átruházás által felperes mint engedményes több jogot nem szerzett, mint a mennyivel jogelőde Fr. Pál birt, már pedig ez utóbbi addig mig a szerződés 3 pontjában a betáblázott terhek kitöltésére nézve kikötött kötelezettségének eleget nem tett, a vételárnak részére való fizetését nem követelhette, ugy felperes sem követelheti azt ; s mert a betiltás után alperes által a 2 7. szerint kifizetett árvatári és B. Erzsébet-féle összesen 410 frtnyi

Next

/
Thumbnails
Contents